Dunakanyar,  MOZDULJ KI!

ŐSSZEL IS VISEGRÁD!

Visegrád az élő középkor városa, mely Budapesttől 43 km-re, a Dunakanyar legszebb pontján fekszik. Az Irány Budapest környéke! című sorozatunkban most Visegrádra invitálunk, ahol számos élményprogramot találsz ősszel is. A kötelező látnivalók mellett ezekből is ajánlunk.

Amit látnod kell…

Kötelező látnivaló a hegycsúcson felépült Fellegvár, melynek Öregtornyában őrizték a Szent Koronát a koronázási ékszerekkel, de az 1335-ös visegrádi királytalálkozó egyik fontos helyszíne is volt.

Fellegvár
képforrás: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület

Nem hagyhatod ki a Salamon-torony (Alsóvár) megtekintését sem, ahol tavasztól őszig egy-egy lovagi tornát, dobos díszmenetet a hét szinte bármely napján láthatsz.  A 34 méter magas lakótoronyban ma a Mátyás Király Múzeum kiállításait láthatod, illetve a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok egyik helyszíne is egyben.

Salamon-torony
képforrás: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület

Kiemelt látnivaló még a Királyi Palota, Zsigmond és Hunyadi Mátyás király egykori rezidenciája. A rekonstruált termekben, folyosókon, udvarokon sétálva időutazást tehetsz a palota fénykorába, a 14–15. századba.

Királyi Palota, Oroszlános kút
képforrás: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület

TOP 13 élményprogram őszre

1. Érkezz hajóval! csak 2020. november 1-jéig!
Ha a kirándulásodat szeretnéd még izgalmasabbá tenni, érkezz a Mahart szárnyashajó járatával Visegrádra!
Útvonal: Budapest – Vác – Visegrád – Esztergom ● Indulás Budapestről: 9.30 órakor ● Időhossz: 60 perc ● Visszafelé: október 24-ig 16.30-kor, október 25-től november 1-jéig 15.30 órakor
További információ: https://mahartpassnave.hu

Vízről nézve a Dunakanyarnak egy másik arcát látod…
képforrás: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület

2. Próbáld ki a danakanyari körjáratot! csak 2020. november 1-jéig!
Éld át a Dunakanyar páratlan szépségét a Dunán ringatózva a Mahart egyik dunakanyari körjáratán!
Útvonal: Visegrád – Nagymaros – Zebegény – Dömös – Nagymaros – Visegrád ● Időpont: november 1-jéig szombaton és vasárnap.  Plusz időpont: október 23. (péntek) ● Indulás: 10 és 14 óra ● Időhossz: 1 óra 45 perc
További információ: https://mahartpassnave.hu

3. Gyönyörködj a Dunakanyar lenyűgöző látványában a Fellegvár teraszáról!
Előtte érdemes a Fellegvárban látható állandó kiállításokat is megtekintened a vár történetéről, a Szent Koronáról, az úri vadászatról vagy a középkori fegyverekről és hadászati eszközökről.
További információ: https://visitvisegrad.hu/latnivalok/fellegvar

Kilátás a Fellegvár teraszáról
képforrás: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület

4. Lépj be a középkorba! – Lovagi torna a Salamon-toronyban
A program során a sokszínű középkorba repítenek vissza a Szent György Lovagrend tagjai, akik egy látványos lovagi torna keretében mutatják be, miként küzdöttek a harcosok a király és királyné kegyeiért a 14. századi Visegrádon.
Időpont: szombatonként, 12 órától
További információ: www.visitvisegrad.hu

Lovagi torna
képforrás: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület

5. Fedezd fel a magyar reneszánszt a visegrádi Királyi Palotában!
A palota bebarangolása már önmagában is számos élményt kínál, de az állandó kiállítások és vetítések mellett, igénybe véve a tárlatvezetést, akár több órát is könnyedén eltölthetsz a közel 700 esztendős épületegyüttes falai között. 
További információ: visegradmuzeum.hu

Herkules-kút, Királyi Palota
képforrás: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület

6. Túrázz egyet az Apátkúti-patak völgyben!
Egy kellemes séta keretében megismerkedhetsz az erdő apró és óriás lakóival, gyönyörködhetsz a Magda-forrásban, az Ördögmalom-vízesés látványában, a Telgárthy-rét szépségében, a minden évszakban szemet gyönyörködtető Bertényi Miklós Füvészkert flórájában, majd a Pisztrángos tavakhoz érve kifoghatod a saját ebédedet is, amit az Ördögmalom Étteremben elkészítenek.
További információ: visegradipisztrang.hu

Apátkúti-patak völgye
képforrás: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület

7. Nézz körbe Visegrád csúcsáról! – Zsitvay-kilátó
Több túra is érint Visegrád legmagasabban fekvő kilátóját, mely viszonylag könnyen megközelíthető. A Nagyvillám csúcsán (378 m) 1933-ban épült műemlék kilátóról szép időben láthatod a Dunakanyar csodás dombjait, mellette a Mátrát és a Zsámbéki-medencét is.

Zsitvay-kilátó
képforrás: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület

8. Pálinkás élmények
A Zugfőzde Pálinkamúzeumban megismerheted a tiltott pálinkafőzés időszakát, a pálinka készítésének tudományát, és részese lehetsz egy interaktív zugfőzésnek is. Megkóstolhatod a zamatos gyümölcspárlatot, de saját pálinkacímkét is tervezhetsz, melyhez választhatsz az ízlésednek megfelelő gyümölcsből készült „meztelen” pálinkát.
Pálinkatúrák időpontjai: kedd, péntek és szombat, 18 órától
Látványfőzde látogatása: kedd, péntek és szombat, 19 órától
További információ: palinkamuzeumvisegrad.hu

9. Nézz körbe a visegrádi termelői piacon!
Vasárnaponként pezsgésnek indul a Rendezvénytér, ahol termelő piacot tartanak. A helyi és a környékbeli termelők és kézművesek portékáival ismerkedhetsz meg: a zöldségek és gyümölcsök mellett találsz itt húsárukat, füstölt termékeket, házi szörpöket és lekvárokat, de vannak itt kézműves kerámiák, ékszerek és ajándéktárgyak is.
Időpont: minden vasárnap, 8–12 óra között ● Helyszín: Rendezvénytér
További információ: www.visegradmuzeum.hu

10. Irány a bobpálya!
Ha a sebesség megszállottja vagy, 700 méteren keresztül élvezheted a száguldást a Nagyvillám-kilátó mellől induló bobpályán. Két pályán is csúszhatsz: az egyik egy hagyományos nyári bob, a másik pedig a minden időjárási körülmények közt használható alpesi bob.
További információ: www.bobozas.hu

11. Ha extrém kalandra vágysz… – Siklás drótkötélpályán
Próbáld ki hazánk első Canopy-pályáját, mely igazi adrenalin fokozó! Az ősz színeiben pompázó fák felett csúszva élvezheted a siklást, melyhez pazar kilátás is társul a Fellegvárra, a Dunakanyar hegyeire.
További információ: www.canopy.hu

Siklás drótkötélpályán, Canopy pálya
képforrás: canopy.hu

12. Mesék a Történelmi Játszóparkban
A királyi palota előkertjében a kisebbek egyenesen a Mátyás-mesék világába léphetnek be, ahol a királyi udvar életét a mesék és a regék máig is élő emlékével elevenítik fel.
További információ: www.visegradmuzeum.hu

13. Pihenj meg egy különleges hangulatú étteremben vagy kávézóban!
Visegrádon több különleges hangulatú étteremet és kávézót találsz, amelyeket érdemes kipróbálnod. Többek között a Patak Park Étteremben erdei környezetben érezheted magad, az üvegfalakkal védett belső teraszán ülve pedig az őszi tájat csodálhatod. A Renaissance Étteremben a belső kialakítással, a középkori viseletben, az agyagedényekben tálalt ínycsiklandozó étkek és italok felszolgálásával Mátyás király korába repítenek vissza. A Fellegvár felett található Nagyvillám Étterem egyedülálló panorámát kínál a környező hegyekre és a Dunakanyarra, ahol igazán élmény egy naplementét látni.

Nagyvillám Étterem
képforrás: nagyvillam.hu

Kézműves péksüteményekért a Szent Korona Pékségbe érdemes betérned, egy finom kávéra pedig a Rigoletto Cukrászdát javasoljuk, ahol a kávékülönlegességek mellett friss sütemények, olasz desszertek, forró italok is kaphatók.
További információ: www.visitvisegrad.hu

Dunakanyar
képforrás: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület

Visegrád INFO
2025 Visegrád, Duna-parti út. 1.
Tel: +36 26 397 188 ● E-mail: info@visitvisegrad.hu
Nyitva: kedd–vasárnap 10–16 óráig, hétfőn zárva.
www.visitvisegrad.hu

Nyitókép: Dunakanyar – háttérben a visegrádi Fellegvárral
Képforrás: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület

Oszd meg másokkal is az eseményt!