MOZDULJ KI!

GYÖNGYÖSSOLYMOSI KÖRTÚRA a Mátraalján

A Mátra mindig remek választás, ha kirándulni szeretnél. A kedvelt és ismertebb helyek mellett most érdemes a kevésbé látogatottabb útvonalakat felkeresned, melyek szintén tartogatnak kellemes meglepetéseket, szép látnivalókat. Ilyen a Gyöngyössolymosról induló egyik körtúra, mely a csodás erdőben patakok mellett halad, miközben forrásokat, bányákat, hatalmas sziklákat, tavat, kilátópontokat és kisvasútat is érint a túraútvonal.

Gyöngyössolymosi körtúra

A mátraaljai települést Gyöngyöstől északra, a Kis-hegy (383 m) déli lábánál találod. Az ősi község egykori birtokosa a Solymosy család volt, akiknek címerét ma is láthatod a római katolikus templom tornyába beépítve a lefelé fordított címerpajzson, amely a család kihalását jelzi. Később az egri püspökség birtoka lett egészen a török hódoltságig. 1600-as években malomkőbányászat folyt a településen, melynek nyomai még ma is fellelhetők a Csák-kő oldalában.

A Mátra lábától induló túra számos érdekességet és látnivalót tartogat.

Útvonal: Gyöngyössolymos – Kishegyi út (Z+) – Cserkő-bánya – (Z) – Ilona-forrás – Lajosháza v. m. – Örlőmű v. m. (S háromszög) – Felső Cser-kő (bánya, Cserkő-tó) – Dezsővár – Cserkő v. m. – Fűtőház v-m. – Csepegő-forrás – Kerek-gyep (Összefogás keresztje, Hármas halom és a kettős kereszt) – Csák-kő (kilátópont) – Gyöngyössolymos (Emlék- és alkotóház, Pincés-malom, Római katolikus templom)
Táv: 12 km ● Idő: 3-4 óra (kényelmes tempóban, pihenőkkel) ● Közepesen nehéz

Az útvonal bejárása közben felfedezheted az erdő növény- és állatvilágát, áthaladhatsz patakokon, ráláthatsz a hatalmas, még működő Cserkő-bánya területére, Lajosházánál pedig kellemes pihenőrész fogad, ahol érdemes egy ebédet beiktatni. A visszafelé vezető út követi a kisvasút útvonalát, amely többek között elhalad a bájos Cserkő-tó mellett, amelyet érdemes körbejárnod, s megpihenni a partjánál, majd felkapaszkodni arra a sziklára, melyen egykor a Dezsővár állt.

Cserkő-tó

De ne hagyd ki Gyöngyössolymos határában található gejzírkúpokat sem – Csák-kő, Bába-kő vagy
Asztag-kő –, melyek az utóvulkáni tevékenység jó példái! A Csák-kői szikla tetején, a csodás panorámát élvezve, érdemes megvárnod a naplementét.

Csák-kő

Ha gyerekekkel érkezel, s közlekedik a kisvasút, akkor a vonatozás élménye se maradjon ki, hiszen hazánk egyik legszebb kisvasúti nyomvonala a településen át kanyarog a Mátra belsejébe, Lajosházára és a Szalajka-házhoz.

Kiemelt látnivalók útközben

Cserkő-bánya
A változatos színű falak jelzik, hogy különböző köveket bányásznak itt: legnagyobb mennyiségben andezitet, helyenként vörös andezittufát fejtenek, az alsó szinteken pedig lila és vörös színű riolit tűnik fel. A gyöngyössolymosi riolit hazánk egyik legszebb építőköve. Nagyon változatos színű kőzet: szürke, sárgásbarna, halványlila színekben mutatkozik.

Cserkő-bánya

Lajosháza
Kedves pihenőhely a mátrai Szén-patak és a Gyöngyös-patak találkozásánál, ahol az erdei kisvasút is megáll. Itt találod a Lajosházi Panziót is, az erdővel övezett alpesi stílusú vadászházat, melyet számos jelzett túraútvonal érint.

Lajosházi Panzió

Cserkő-tó
A bájos kis tavacska kedvelt kirándulóhely, melyre csodás rálátás nyílik az egykori bánya pereméről.

Dezsővár
A falutól 2,5 kilométerre található a Mátra legkisebb méretű vára, mely az Árpád-korban épülhetett. Ura a környéken birtokos Aba nemzetség Solymosi ága lehetett. A vár egy nagyon keskeny, meredek oldalú hegynyúlványon található (320 magasságban), mely egy függőleges sziklafalban végződik.

A Dezsővárhoz vezető út

A Nagy-patak völgye fölé 30 m-rel magasodik, így jól ellenőrizhető volt a Göngyössolymos két másik várához (Óvár, Nyesettvár) vezető útvonalak.
A Dezsővár belső területe mindössze 15 méter hosszú és 10 méter széles, a közepén látható kis kiemelkedés talán a torony helyét jelzi. A várat a nála magasabb Kis-hegy többi részétől egy 19 méter széles és 4 méter mély, félköríves árok választja el. A vár területét ma erdő borítja, kőépítkezések nyomai nem láthatók a felszínen.

Dezsővár

Kisvasút (Gyöngyös – Szalajka-ház)
A kisvasút igazi kuriózum, mely Gyöngyösről a Szalajka-házig viszi utasait: kanyarog a gyöngyössolymosi  szűk utcákban, de érinti kedvelt kirándulóhelyet, Lajosházát is, ahonnan számos túraútvonal indul.

Lajosháza v. m.

A Mátravasúthoz tartozó vonal legrégibb szakaszai az 1900-as évek elején épültek faanyagok és kövek szállítása céljából. Az erdőben kanyargó vonalakat kezdetben csak Gyöngyössolymosig kötötték össze, később épült ki az összeköttetés Gyöngyössel. Miután a szállítások leálltak, sikerült elkerülnie a megszüntetését: felújítás után a menetrend szerint közlekedő kisvasút szolgáltatásait jelenleg a kirándulók élvezhetik.

A Mátravasút másik vonala Gyöngyös és Mátrafüred között közlekedik.

TIPP! 3+1 látnivaló Gyöngyössolymoson

Római katolikus templom

1. Szent Miklós püspök római katolikus templom
A település központkában emelkedő templomot a 14. század közepén a Solymosy család építtette, melyet tornya tesz egyedivé. A nyolcszögletes, kavicskőből rakott, csúcsíves ablakokkal díszített gótikus toronyból messzire ellátni, mely a török időkben őrtoronyként is szolgált. Ebben az időben a templom a torony kivételével elpusztult, melyet később barokk stílusban építettek újjá, berendezése viszont klasszicista, a 19. sz. első feléből származik.
(A községtől északnyugatra egykor valószínűleg ciszterci kolostor állt, erre utalnak a „monostor” elnevezések.)

2. Nepomuki Szt. János-szobor
A falu déli részén, egy kis kápolnaszerű építményben áll Nepomuki Szent János festett szobora, mely a 18. századból való.

3. Pincés-malom
A településen a Nagy-patak vízhozamát kihasználva a 18. században sok őrlő- és posztóverő malom működött, melyek közül csak a Pincés-malom maradt fenn – ma műemléki védettségű.

+1 Bábakő gejzírkúp
A határban megbújó, jelentéktelennek tűnő szikla geológiai ritkaság. A vulkáni utóműködés során feltörő hévforrások és gejzírek kovasavtartalmú meleg vize átalakította a hegy kőzeteit, s egészen új kőzetfajta, a gejzirit keletkezett. A fákkal és bokrokkal benőtt kb. 5 méter magas sziklatömböt a hagyományok szerint áldozati bemutató helyként, később a boszorkányság vádjával üldözött asszonyok égető helyeként használták. (Innen a „Boszorkánykő” elnevezés is.) A képződmény különös tulajdonsága, hogy letöredezett darabjait, ha összeütöd, szikráznak. (Megközelítés: Gyöngyös és Mátrafüred között, a 24-es út mellett, a gyöngyössolymosi leágazásnál.)

Gyöngyössolymosi ízek – gasztroélmények

Kóstold meg a mátrai borászok kitűnő, díjnyertes borait, mellé a legényfogó „krumplistalpas” húsos ételt, édességként pedig a solymosi molnárkalácsot, amit a helyiek gürdnek neveznek! A klasszikus, lapos molnárkalács Gyöngyössolymoson tekert formában ismert.

A település mára turisztikai központtá nőtte ki magát, mely elsősorban a természeti értékekben bővelkedik, de az épített örökségekből is tudsz válogatni kedvedre. A túrázás mellett a környék még számos aktív kikapcsolódási lehetőséget tartogat, mellette pedig a Mátrai borvidék zamatos borait is megismerheted.

További információ: https://www.gyongyossolymos.hu

Kapcsolódó cikkek:
MÁTRAALJA – Barangolás a Mátra előterében
A Mátra csodás látványossága a CSERTERI VÁR ROMJAI

Nyitókép: Gyöngyössolymos, képforrás: Fesztiválok.info

Oszd meg másokkal is az eseményt!