
RÉGI FÉNYÉBEN POMPÁZIK A GESZTI TISZA-KASTÉLY
Három éven át tartó felújítást követően megnyílt a Tisza család egykori otthona, a geszti Tisza-kastély. A rekonstrukciónak és a komplex turisztikai fejlesztésnek köszönhetően nem csak a kastélyépület és a hozzátartozó park újult meg: felépült egy vendégház is, valamint az család történetét és mindennapi életét hitelesen bemutató állandó kiállítás mellett éttermi szolgáltatások és multifunkciós sportpályák is helyet kaptak a műemlékhelyszínen.
Az egykor az ország közepén, ma pedig legszélén található békési településen, Geszten található kastély egykor a Tisza család otthona volt, ahol mára egy egyedülálló, komplex turisztikai fejlesztési mintaprojekt jött létre, hiszen területén az állandó kiállítás, a múzeumpedagógiai foglalkoztatótér és a kávézó mellett, 29 szobás szálláshellyel, étteremmel, közösségi terekkel, valamint sportpályákkal is várnak.

Kivételes műemlékhelyszín
A geszti Tisza-kastély a magyar történelem egyik kivételes műemlékhelyszíne: két magyar miniszterelnöknek– Tisza Kálmán (1875–1890) és Tisza István (1903–1905 és 1913–1917) – is otthont adott, így hazánk sorsának szempontjából jelentős döntések születtek a kastély falai között. Az épület történetét, a Tisza család egykor otthonát a most megnyílt állandó kiállítás mutatja be hitelesen. A fejlesztéseknek köszönhetően a kastély épületén túl a körülötte elterülő kert és park is visszanyerte régi pompáját, valamint megújult az Arany János-emlékház és a Tiszák családi kriptája is. A turisztikai fejlesztés eredménye, hogy felépült az Arany János Vendégház, amely szálláshelyként és étteremként is funkcionál.
Rövid kastélytörténet
1760 körül, majd 1772-ben épült fel borosjenői nemes ifjú Tisza László által az a barokk stílusú kúria, amely később a kialakításra került kastély magját alkotta. L alaprajzú volt, mindkét szárny alatt pince húzódott. Később felépült a kastély fő szárnyának középső traktusa, majd kiépítésre került egy angolkert.
Tisza Kálmán 1856-ban került a geszti uradalom élére, aki 1875 és 1890 között volt Magyarország kormányfője. Birtokossága ideje alatt az addig földszintes épületre egy emeletet húztak fel, és ekkor kerültek kialakításra többek között a miniszterelnök dolgozószobája, a Nagy- és Kisszalon is, illetve a grófnő dolgozó szobája, továbbá a kastély keleti szárnyának külső terasza.
Tudtad? … hogy falai között megfordult mások mellett Arany János, aki Tisza Domonkos házi tanítója volt, Mikszáth Kálmán, valamint Jókai Mór is, aki a Tiszákról mintázta A kőszívű ember fiai című regényének főhőseit.
Tisza Kálmán halála után a kastély 1902-ben lett Tisza Istváné, aki 1903–1905, majd 1913–1917 között volt miniszterelnök, illetve 1902-ben, valamint 1912–1913-ban pedig házelnök. Ő további átalakításokat végeztetett az épületen. Ekkor került sor az elektromos áram bevezetésére, a telefonvonal bekötésére, valamint a padlástérben egy új hideg-meleg vizes tartályt elhelyezésére. Apjával ellentétben neki vészterhes idők jutottak: 1918. október 31-én, az őszirózsás forradalom idején saját otthonában gyilkolták meg. Emberi és politikai nagyságát Széchenyiéhez, Kossuthéhoz és Deákéhoz hasonlították.
Tisza István fia, Kálmán-Lajos birtokossága idején korszerűsítették a nyílászárókat.
A második világháború után a kastély teljes berendezése megsemmisült, Kálmán-Lajos pedig az Egyesült Államokba költözött. Az államszocializmus idején az épület egy iskolának és művelődésháznak, később könyvtárnak adott otthont.
Ma a háromszintes barokk kastélyban 32 helyiség található. Nyugati szárnya középfolyosós, északi szárnya kéttraktusos, nyitott oldalfolyosóval, a kastélyhoz pedig közel 27 hektárnyi park kapcsolódik, melynek nagy része a Körös-Maros Nemzeti Park felügyelete alá tartozik.
Ismerd meg a geszti kastély felújításának részleteit és a Tisza család történetét!
https://mediaklikk.hu/video/2024/06/04/a-magyar-vilag-kozepe-a-geszti-tisza-kastely-ujjaszuletese
Állandó kiállítás: A Tiszák geszti otthona – Erő és akarat forrása
A kastély állandó kiállítása a család történetét mutatja be: az eredeti tárgyak, a régi festmények és fotók mellett interaktív technikai eszközök is segítenek megismerni a Tisza családot, Tisza Kálmán és Tisza István miniszterelnökök pályáját, a Tiszák és a református egyház kapcsolatát, valamint betekintést nyerhetsz többek között a korabeli kastély mindennapjaiba is. A kiállítás értelmezését egyebek mellett kosztümös rövidfilmek és hangjátékok is segítik.

Felbecsülhetetlen értékek a kastélyban
A műemlékhelyszín felbecsülhetetlen értékű festményekkel is gazdagodott, így Barabás Miklós Tisza Lajos és Tisza Lajosné gróf Teleki Júlia portréit, valamint Ferraris Artúr Történelmi tarokkparti című festményét is megcsodálhatod. Emellett kiemelt értéket képvisel Joseph Danhauser műve, ifj. Tisza Kálmán biedermeier íróasztala, Strobl Alajos gróf Tisza Kálmánról készített mellszobra, illetve a falkavadászatot ábrázoló szivartartó, amelyen Almássy Denise – gróf Tisza István unokahúga – gravírozott aláírása látható. A Tisza család leszármazottjai – Nitsch Gáborné Tisza Ilona, Patay Ilona és Patay Péter – jóvoltából olyan használati tárgyakat is megcsodálhatsz, amelyek eredetileg is a kastélyban voltak. A már korábban említett Barabás Miklós portrék mellett ilyen például Tisza István elefántcsont levélbontója vagy a márványból készült asztali óra, amelynek a tetején egy turulmadár található.


A rekonstrukció során az épületegyüttes legutolsó, eredeti állapota került helyreállításra. A főépületben az egyes helyiségek visszakapták korabeli funkciójukat, mint például Tisza István dolgozószobája, míg a női szalon kiállítótérré és rendezvényhelyszínné is vált, ahol lehetőség van üzleti találkozók, csapatépítő tréningek, konferenciák és polgári esküvői szertartások megrendezésére is.
Komplett szolgáltatás: kávézó, étterem, szálláshely és multifunkciós sportpálya is vár
A késő barokk stílusú épület terei a mai kor elvárásainak megfelelő szolgáltatásokat nyújtanak: ilyen a kávézó és a múzeumpedagógiai foglalkoztatótér. A főépület mellett a kastélykert és park is megújult, ahol a dísznövények mellett multifunkciós sportpályák is helyet kaptak. Emellett teljes rekonstrukción esett át a Tiszttartó Ház, az Arany János-emlékház, illetve a Tisza család kriptája is. Új elemként fölépült az Arany János Vendégház, ami lehetővé teszi, hogy akár több napot is eltölthess a Tisza család egykori otthonánál.

A geszti Tisza-kastély egyszerre utal a múltra, a jelenre és a jövőre: egy történelmi család otthona és emlékhely is egyben, ahol a régmúlt évszázadok fonódnak össze a 21. századdal.
A kastélymúzeum nyitva: április 1. – október 31. között kedd–vasárnap 10–18 óráig. November 1. – március 31. között kedd–vasárnap 10–17 óráig. Hétfőnként zárva.
További információ: https://nof.hu/hu/geszt-tisza-kastely, https://www.facebook.com/profile.php?id=61560198938584
Képforrás: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

ÉREZD SZOMBATHELYT!
