
A HAZAI „LEGEK” nyomában 2.
A „legeket” – legkisebb, legnagyobb, legmagasabb, leghosszabb, legrégebbi, stb. – szeretjük megismerni. Minket is érdekel, ezért összegyűjtöttünk hazánk legjeiből egy párat. Ezekből mutatunk be olyanokat, amiért érdemes bakancsot húzni, útnak indulni és megnézni. Lesz ebben érdekes vagy múltat felidéző építészeti örökség, természeti képződmény, mesebeli hely vagy valamilyen csodás alkotás. Az biztos, hogy kalandos időutazásban, izgalmas élményben vagy lenyűgöző látványban lesz részed.
ESZTERGOM, az ezeréves magyar kultúra bölcsője több területen is az első helyen áll
Esztergom hazánk első fővárosa, a magyar állam és a magyar keresztény egyház bölcsője.

képforrás: pixabay.com
A 973-ban alapított városban született Szent István király, akit e városban kereszteltek, majd később koronáztak meg. Szent István hazánk első királya, a keresztény magyar állam megteremtője. Uralkodását követően a dinasztia minden királya IV. Béláig Esztergomból irányította az országot, majd a 13. századtól lett kizárólagosan érseki székhely, mely méltóságot mind a mai napig viseli a város.
Fő nevezetessége a Várhegyen található főszékesegyház (Esztergomi Bazilika) és a királyi vár.
Az Esztergomi Bazilika az országban a legnagyobb egyházi épület, az ország főtemploma, püspöke a Magyar Katolikus Egyház első számú vezetője, prímás-érseke. A Bazilikában található Főszékesegyházi Kincstár Magyarország leggazdagabb egyházi kincstára, melynek világviszonylatban is kiemelkedő ötvös- és textilgyűjteménye van.
További információ: http://kincstar.bazilika-esztergom.hu/hu

képforrás: pixabay.com
Az Árpád-kori első főtemplom helyén klasszicista stílusban megépült Esztergomi Bazilika (Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház) monumentális, harmonikus, igazi építészeti remekmű. Az altemplomtól a kupola gömbjéig 100 méter magas. 1856-ban szentelték fel, ez alkalomból komponálta Liszt Ferenc az Esztergomi misét.
A bazilika épületében található a reneszánsz „ékkő”, a Bakócz-kápolna és a Főszékesegyházi Kincstár páratlanul gazdag gyűjteménye.
Az altemplom az esztergomi érsekek temetkezési helye, de itt nyugszanak a bazilika főpapjai és építői is.
A Panoráma teremből csodálatos kilátás nyílik a Dunára, megtekintheted a Kühnel-féle, 1820-ban készült „Egyházi-központ” makettet, illetve innen indulhatsz tovább, közel 300 lépcső leküzdésével, a Kupolakilátóba.

képforrás: pixabay.com
Megjegyzés! A Bazilika templomtere és altemploma a szigorítások ideje alatt egyének számára látogatható, de a turisztikai szolgáltatások, kiállítások szünetelnek.
További információ: https://www.bazilika-esztergom.hu/hu
Az esztergomi Prímás Palotában találod a Keresztény Múzeumot, mely hazánk leggazdagabb egyházi gyűjteményével rendelkezik. Több évszázad európai és magyarországi emlékeit őrzi. Képtárának magyar, olasz, németalföldi, német és osztrák anyaga révén az ország harmadik legjelentősebb festészeti gyűjteményeként ismert, mely szorosan követi a budapesti Szépművészeti Múzeumot és a Magyar Nemzeti Galériát.
További információ https://www.keresztenymuzeum.hu
TIPP! + 6 esztergomi látnivaló
Esztergomban, a Nemzeti Emlékhely rangú Várhegy (rajta lévő várral és bazilikával), valamint az alatta fekvő festői szépségű Víziváros az első számú látnivaló (1). Ugyancsak fontos látványosság a Prímás-sziget (2), a pihenés, a sport és a horgászat területe, illetve a szemközti Párkánnyal és Felvidékkel kapcsolatot jelentő Mária Valéria híd (3). Fontos idegenforgalmi helyszín a Kis-Duna sétány (4), a déli városrésztől az északi Vízivárosig tartó, körívben elhelyezkedő, több mint száz éves platánfasorral szegélyezett folyópart, valamint a város múzeumai (5), melyek gazdag látnivalóval, ritkaságokkal, interaktív megoldásokkal várnak. A Vízváros ékessége a Veprech-torony (6) a 13. századból származó négyemeletes, impozáns épület, melyben a Vitéz János érsek korából származó reneszánsz vízgép tökéletes mása működik.
Középkori városfal és a Dzsámi
képforrás: pixabay.comMária Valéria híd
képforrás: Fesztiválok.info
A témához kapcsolódó korábbi cikkünk: A HAZAI „LEGEK” nyomában 1.
További információ: https://www.ilovesztergom.com, https://www.facebook.com/ilovesztergom
Nyitókép: Esztergom, képforrás: pixabay.com