
TEMPLOMSÉTÁK BUDAPESTEN
A Kultkikötő programsorozatában nyolc helyszínen izgalmas nyomozások résztvevőivé válhatsz, miközben a főváros titokzatos épületeit – templomokat, zsinagógákat, kápolnákat vagy épp szentélyeket – ismerheted meg.
Szinte minden templom, zsinagóga, kápolna titkokat rejt – csak ki kell tudnunk olvasni ezeket a titkokat! Egy-egy templom formája, díszítése, helye, tájolása, anyaga, mérete, de még akár a neve is rengeteget elárul arról a korról, amelyben épült – s mindenekelőtt azokról az emberekről, akik építették.
Zubreczki Dávid építészeti szakíró Templomséták Budapesten című könyve olyan felfedezésre hív a fővárosban, amely során számos jól ismert épület titkára fény derül.
A népszerű kötet négy év után újra megjelent, aminek kapcsán a Kultkikötő szervezésében nyolc budapesti templomban tart vetített előadást a szerző, egyszerre szórakoztató és tanulságos nyomozásba vonva be a résztvevőket.
Programajánló
Budapest tele van különleges templomokkal. Az egyikben egy nagy királyunk maradványait őrzik, a másik egy ókori katona házára épült rá. A harmadik úgy néz ki, mint egy űrhajó, a negyediket beton béléstestekből építették egészen különös formájúra. Van, amelyik eredetileg gumijavítóműhely, mozi vagy kocsiszín volt. Van, amelyiknek csak azért tették oldalra a tornyát, hogy az építés közben megbillent épületet kiegyensúlyozzák vele. Az egyiknek meglepő módon a mennyezete a legrégebbi része, és van olyan templomunk is, amelyet robbantással „építettek”.
Megcsodálhatod például a Mátyás-templomban a főváros legöregebb, ma is eredeti helyén található szobrát, a Belvárosi plébániatemplomban pedig azt a reneszánsz domborművet, amelyet Budapest címerének megalkotásakor is felhasználtak. A városmajori Jézus Szíve-templom hatalmas, főoltárképként is működő üvegablakát, vagy a farkasréti Mindenszentek-templom semmihez sem hasonlítható, különös atmoszféráját is csak a helyszínen élheted át igazán.
Az események egyszerre lesznek tudományos ismeretterjesztő előadások és standupba hajló vidám estek – ugyanakkor könyvbemutatók is, hiszen nemcsak a templomépítészet, de az útikönyvírás titkaiba is bepillantást enged a szerző.


Helyszínek és időpontok
Február 13.,19 óra
Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom
Február 26.,18.30 óra
Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom
Március 13.,19 óra
Kőbányai Szent László Templom
Március 26.,19.30 óra
Mátyás-templom
Április 9.,19 óra
Szilágyi Dezső téri Református Templom
Április 23.,19 óra
Angyalföldi Szent Mihály Plébániatemplom
Május 7.,19 óra
Farkasréti Mindenszentek Plébániatemplom
Május 21.,19 óra
Városmajori Jézus Szíve-templom
További információ: https://kultkikoto.hu
Nyitókép: Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom, fotó: Kultkikötő