Kiállítás,  KULTÚRA

PIRK JÁNOS-KIÁLLÍTÁS Szentendre új múzeumában

Szentendrét nem véletlenül nevezik a művészetek városának. Itt sétálva lépten-nyomon találhatsz kisebb-nagyobb galériát vagy múzeumot, bennük értékes gyűjteményekkel, kiállítási anyagokkal, izgalmas időszaki tárlatokkal. A Magyar Festészet Napján, október 18-án nyílik meg Szentendre új múzeuma, a Pirk János Emlékház, ahol Pirk János Munkácsy-díjas festőművész gazdag életművét bemutató kiállítását láthatod.

Pirk Jánosról

Pirk János (1903–1989) hét évtizedet átívelő munkássága a szatmárnémeti tanyavilágából indult. Amikor Nagybányára került, kivételes rajzkészsége miatt csodagyereknek tartották. Tanítója volt a szabadiskola vezetője, Thorma János, majd a Képzőművészeti Főiskolán Réti István, a szintén nagybányai mester. Párizsban és Rómában többször járt tanulmányúton, de mindig visszatért Nagybányára. Nősülése után a gödöllői művésztelepre költözött feleségével, majd 1949-ben Szentendrén telepedtek le, ahol a haláláig dolgozott.

Szakmai elismerések

A Munkácsy-díj és Kiváló művész elismerés mellett elnyerte Szentendre Város Díszpolgári címét és a Pro Urbe díjat. 1969-ben kapott műteremlakást a szentendrei Új Művésztelepen, 1970–1974 között pedig a szentendrei rajzszakkört vezetve több, azóta jelentős szakmai eredményt elérő művészt indított útjára. Munkássága a legnagyobbakéhoz mérhető, melyet kortársai és későbbi művészek is elismernek.

Művészete, hitvallása

A rajongásig szeretett természet és a földet művelő parasztok maradtak mindvégig festményeinek legfőbb témái. Látomásos jellegű kompozícióinak gyakori főszereplője a magvető, a kaszakalapáló, a krumpliszedő, az ásó ember, vagyis azok, akik között ő is élt, és akiknek a munkáját saját maga is jól ismerte.

Pirk János: Kaszálók, 1922
Képforrás: Ferenczy Múzeum Centrum

A természet és az emberi sorskérdések a legközvetlenebb módon kerültek összefüggésbe a festészet klasszikus értékeit mindig tiszteletben tartó és megújulni is kész páratlan életműben. Művein a harmonikus életszemlélete tükröződik: a küzdelmek ellenére is vallja az élet megújulásába és az örök optimizmusba vetett hitet.

Pirk János Múzeum / Kiállítás

A múzeumot a Bogdányi úton, a Művészet Malom szomszédágában találod. Az épület átalakítási munkálatai még nem fejeződtek be teljesen, de a hagyatékot gondozó Pirk család az életművet áttekintő kiállítás első megrendezésével kívánja bemutatni az eltelt időszakban elért eredményeket. Számos alkotás a restaurálást követően most először lesz látható az ismertebb és az újabban szerzett olajfestményekkel, akvarellekkel, rajzokkal együtt.
Pirk János hét év főiskolai és az 1930-as években Nagybányán készített műveinek nagy része elveszett, illetve megsemmisült. Életművének az 1945 előtti időszakát így nehéz rekonstruálni, ezért fokozott jelentősége van annak, ha felbukkan ebből a korszakból egy-egy festménye. Az évek során több ilyen munkája került elő, amelyek szintén láthatóak a 180 művet bemutató gazdag tárlaton.

Látogass el Szentendrére, s tekintsd meg a befejezés előtt álló épületet külső és belső tereit, valamint a csodás kiállítást!

PIRK JÁNOS – életmű-kiállítás
2020.október 19. – november 22., Szentendre, Pirk János Emlékház
Cím: Szentendre, Bogdányi u. 34.
Nyitva: november 22-ig, kedd–vasárnap 10–16 óráig.

Nyitókép: Pirk János–Római önarckép, 1937
Képforrás: Ferenczy Múzeum Centrum

Oszd meg másokkal is az eseményt!