plakát
Film,  KULTÚRA

NAPÓLEON 200

A művészet templomai sorozat újabb alkotása

Rendhagyó és rendkívül látványos kultúrtörténeti dokumentumfilmet láthatsz az Oscar-díjas Jeremy Irons narrációjával októbertől a hazai művészmozikban. A film Napóleon (1769–1821) halálának 200. évfordulójára emlékezik: feltárul benne a neves államférfi kultúrához, azon belül is elsősorban a képzőművészethez fűződő, igen bonyolult kapcsolata.

képforrás: Pannonia Entertainment

A művészfilm megszületése Napóleonról

A Szent Ilona távoli szigetén bekövetkezett halála előtt, gyötrelmes száműzetése alatt Napóleon lejegyezte emlékiratait, amelyekben azt olvassuk, hogy az utókor nem csupán győztes csatáiról fog megemlékezni; hanem arról a tényről is, hogy kultúrát és szépséget ajándékozott a népnek: megteremtette az állami oktatási rendszert és megvalósította az egyetemes múzeum modern – közös, az utca embere előtt is nyitva álló – eszméjét.

Ez a gondolat inspirálta a film megszületését Napóleon halálának 200. évfordulója alkalmából. Didi Gnocchi ötletéből Didi Gnocchi és Matteo Moneta írta a forgatókönyvet, Giovanni Piscaglia rendezte a filmet, melyhez Remo Anzovino zeneszerző és zongoraművész komponált zenét.

Naplóleon a művészetek szerelmese

Napóleont nemcsak a hatalom és a dicsőség utáni vágy sarkallta tettekre, de a tudásszomj és az az igény is, hogy imágóját az ókori civilizációk nagyságával kapcsolja össze. Emiatt volt, hogy katonai hadjáratai során, elsősorban a mai Olaszországban és Egyiptomban támogatta az archeológiai kutatásokat – és a műkincs-kisajátításokat –, melyek olyan jelentős eredményekkel jártak, mint a Rosette-i kő feliratainak megfejtése vagy a nemzetközi szinten első nyilvános múzeum, a párizsi Louvre, majd rögtön ezután a milánói Brera képtár megalapítása, a kor enciklopedikus kívánalmai szerinti műtárgy-elrendezéssel.

Napóleon az összes tudományterület szerelmese a természettudományoktól a történelmen és az építészeten át a mezőgazdaságig. A meghódított tartományokban iskolareformot hirdetett, építészeti és urbanisztikai forradalmat hajtott végre és meghonosította a klasszicizmus megértéséhez vezető új, hódító művészeti stílust, az empírt. E stílusnak magától értetődő eleme volt, hogy az uralkodó mindenütt jelen van: márvány mellszobrokon, pénzérméken, tubákosszelencéken; vagy egyszerűen csak az „N” monogram utal rá.

A film kiindulópontja Napóleon olasz királlyá koronázása 1805. május 26-án, a milánói Dómban. A koronázásra komponált és játszott Te Deumot – amelynek kottája csak nemrég került elő a milánói Állami Levéltárból – azóta most először, ennek a dokumentumfilmnek a forgatása során írták át, hangszerelték és adták elő a Dómban.

A dokumentumfilm narrátora az Oscar-díjas színész, Jeremy Irons, aki több neves szakértővel először a milánói Dómban és a milánói Brera könyvtár termeiben kalauzol, de a filmen keresztül eljuthatsz még Rómába, Párizsba és Toszkánába is, ahol elképesztő műkincsekben gyönyörködhetsz.

Jeremy Irons
képforrás: Pannonia Entertainment, fotó: Marco Alfieri

A művészet templomai: Napóleon 200 filmet a Pannonia Entertainment forgalmazásában 2022. október 6-tól láthatod a hazai művészmozikban! Budapest mellett vetítik majd többek között Szegeden, Pécsen, Szombathelyen, Kecskeméten, Szolnokon és Debrecenben is.

A vetítés helyszíneiről és időpontjairól itt tájékozódhatsz: https://www.pannonia-entertainment.hu/dokumentumfilmek/muveszeti-filmek/a-muveszet-templomai-napoleon-200  

További információ: https://www.pannonia-entertainment.hu  

Nyitókép képforrás: Pannonia Entertainment

Oszd meg másokkal is az eseményt!