Komolyzene,  Koncert,  NE HAGYD KI!,  Újév,  ÜNNEP

2025 – ÚJÉVI KONCERTEK

Köszöntsd a 2025-ös évet egy fantasztikus újévi koncerttel, melyre több lehetőség kínálkozik! Kellemes élmény lesz, hiszen ezeken a koncerteken ismerős dallamokat, zenei ötletekben és humorban gazdag, szórakoztató produkciókat élvezhetsz majd. Összeállításunkban szuper budapesti és vidéki újévköszöntő koncert közül válogathatsz.

Budapesti koncertek

Haydn: A teremtés (részletek) – Újévi koncert fiataloknak
Közreműködik: a Concentus Musicus Wien zenekar, a Magyar Rádió Énekkara, továbbá három kiváló szólista, Rácz Rita (szoprán), Megyesi Zoltán (ternor) és Sebestyén Miklós (basszus), vezényel: Fischer Ádám. Korosztály: 12–16 év.
Január 1., 16 óra, Müpa

Budapest Bár – Újévi koncert
Új lendülettel, részben megújult repertoárral és természetesen a régi kedvencekkel köszönti az új esztendőt a csodálatos Budapest Bár zenekar Farkas Róbert vezetésével, valamint Behumi Dóri, Németh Juci, Tóth Vera, Frenk, Ferenczi György, Szűcs Krisztián és Mező Misi.
Január 1., 19 óra, MOM Kulturális Központ

Haydn: A évszakok
Közreműködik: a Concentus Musicus Wien, a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán), valamint három kiváló szólista: Baráth Emőke (szoprán), David Fischer (tenor) és Sebestyén Miklós (basszus), vezényel: Fischer Ádám.
Január 1., 19.30 óra, Müpa

Újév az Operaházban (Beethoven 9.)
Az Opera újévét immár 12. alkalommal dominálja a nevezetes 9. szimfónia előadása, amelyet minden évben más remek karmester vezényel. Ám ez az előadás még abban is különlegességet hordoz, hogy ezúttal is belekerül annak a 28 oldalas mahleri jegyzetnek a tartalma, amely a szimfónia több pontján megerősíti a Beethoven-partitúrát.
Műsor: Beethoven: 9. (d-moll) szimfónia, Op. 125 (Mahler-verzió)
Újévi köszöntőt mond prof. Dr. Wikonkál Norbert, a Honvédkórház főigazgatója
Karmester: Madaras Gergely, szólisták: Tuznik Natália, Fürjes Anna Csenge, Horváth István, Palerdi András
Január 1-jén és 19-én,19 óra, Magyar Állami Operaház

StEFREM Újévi koncert – Ünnep a Budavári Palotanegyedben
Huszonkét éves pályafutásának első újévi koncertjét adja 2025-ben a StEFFREM.
A hét tagú énekegyüttes szokásához híven igazi stíluskavalkáddal készül az év első napján: a bizánci évkezdet énekei, a bécsi újévi koncertről jól ismert dallamok, acapella pop feldolgozások és saját szerzemények is felhangzanak a koncerten – természetesen a jól ismert “efrémes” humorral, virtuozitással és csibészséggel fűszerezve.
Január 1., 19.30 óra, Várkert Bazár

Orosz Zoltán harmonikaművész és barátai újévi koncertje
Január 2., 19 óra, MOM Kulturális Központ

Újévi Ünnepi Orgonakoncert – az ETUNAM Kamarakórus koncertje
A hangverseny műsorán a zeneirodalom legismertebb szerzőinek örökértékű alkotásai szólalnak meg világhírű orgonaművészek, szólisták és a professzionális énekesekből álló ETUNAM Kamarakórus előadásában. Vezényel: Virágh András.
Január 2., 20 óra, Szent István-bazilika

Hot Jazz Band
Január 3., 18 óra, Napfényes Étterem és Rendezvényterem

Dívák újéve – Tóth Vera Band és a BJO Brass / Vendég: Radics Gigi – Ünnep a Budavári Palotanegyedben
Január 3., 19 óra, Várkert Bazár

Gájer Bálint és zenekara újévköszöntő koncertje
Január 4., 18 óra, Csili Művelődési Központ

Bécs–Budapest újévi koncert a Danubia Zenekarral
A Danubia Zenekar újévi produkciójával a pompás bécsi újévi koncertek hangulatát varázsolja Budapestre megidézve a 19. századi–századfordulós bálok, operett-előadások, hangversenyek elegáns világát. Minden vendéget egy pohár pezsgővel, gyönyörű keringőzenékkel, a Duda Éva Társulat táncosaival, valamint a nemzetközi szinten elismert dívával, Rost Andreával várja a zenekar.
Január 4., 19.30 óra, Erkel Színház

Boldog új évet Pesthidegkút! – Újévi koncert a Danubia zenekarral
Január 5., 18 óra, Klebelsberg Kultúrkúria

Boldog Új Évet Buda! – Duna Szimfonikus Zenekar újévi gálakoncertje
Vezényel: Horváth Gábor
Január 5., 19 óra, Marczibányi Téri Művelődési Központ

Újévköszöntő – „Megzendült az ének ember, gyermek ajkán”
A Hagyományok Háza immár tizedik alkalommal köszönti ünnepi gálaműsorral az újévet. Közreműködik többek között: a  Magyar Állami Népi Együttes zenekara és tánckara, a Budapesti Monteverdi Kórus, a Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes, Visa Táncegyüttes, a Kobzos Együttes, Tímár Sára és zenekara… és még sokan mások. Rendező: Mihályi Gábor.                               
Január 5., 19.30 óra, Müpa

A Budapest Klezmer Band újévköszöntő koncertje
Az 1990-ben alakult Budapest Klezmer Band a hagyományt követve ismét fergeteges muzsikával köszönti az újévet. A tradicionális zsidó zenét játszó zenekar egyedi hangulatú, lendületes, humorral átszőtt produkciókkal szórakoztatja a klezmer zene kedvelőit. Az együttes vendége Jordán Adél, a budapesti Katona József Színház tagja lesz. A színésznő nem először áll a zenekarral egy színpadon, a korábbi közös koncertsikerek ösztönözték arra a Budapest Klezmer Bandet, hogy újra meghívja a népszerű művésznőt
Január 12., 20 óra, Müpa

Vidéki koncertek

Budapest Ragtime Band újévi koncertje
A 40 éves jubileumát Szekszárdon ünneplő együttes 1980-ban alakult, főiskolát illetve Zeneakadémiát végzett művészekből. A zenekar célja a ragtime muzsika hagyományainak ápolása mellett több tradicionális amerikai zenei műfaj bemutatása, életben tartása.
Január 1., 16 óra, Szekszárd (Babits Mihály Kulturális Központ)

Happy Dixieland Band Hévíz és az 50 éves Győri Ütőegyüttes újévi gálakoncertje
Happy Dixieland Band zenekarvezető: Babos Lajos / Győri Ütőegyüttes művészeti vezető: Papp Balázs
Január 1., 17 óra, Keszthely (Balaton Színház)

Tatabánya Város Fúvószenekara jubileumi évadzáró koncertje
Január 1-jén 18 óra és január 2-án 17 óra, Tatabánya (Agóra)

Újévi koncert
Műsoron: Ravel, Sosztakovics és Strauss művei
Közreműködik: Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar hangversenye, vezényel: Oberfrank Péter.
Január 1., 18 óra, Sopron (Liszt Központ)

Charlie – Újévi Koncert
Charlie zenész, trombitás: a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze. Pályafutása során több formációban alkotott, számtalan albumot tudhat magáénak.
Legutolsó albuma, Mindenen túl címmel 2020-ban jelent meg. Ebből a jubileumi alakalomból indul útjára a turné, amely tartalmát tekintve egyfajta összegzése annak az életműnek, amellyel évtizedek óta elkápráztat mindenkit.
Január 1., 19 óra, Balatonfüred (Kongresszusi Központ)

Újévi Gála az Egri Szimfonikus Zenekarral
Ifjabb Johann Strauss születésének 200. évfordulója kapcsán a zeneszerző muzsikája csendül fel majd műsorunkban, kiváló szólistákkal, a GG Tánc Eger társulattal és az Egri Szimfonikus Zenekarral. Vezényel: Szabó Sipos Máté.
Január 1., 19 óra, Eger (Gárdonyi Géza Színház)2025. JANUÁR 1. SZERDA, 19:00
Eger, Gárdonyi Géza Színház

Újévi koncert 2025 – a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hagyományos újévi hangversenye
Műsoron híres operett- és operaslágerek, keringők, nyitányok.
Közreműködik: Horti Lilla (a Magyar Állami Operaház énekese), Szemenyei János (színművész).
Vezényel: Hollókői Huba
Január 1., 19 óra, Kecskemét (Hírös Agóra)

Újévi koncert a Mendelssohn Kamarazenekarral
Január 1., 19 óra Veszprém (Hangvilla)

Újévi Koncert 2025 – Johann Strauss 200
A 2025-ös esztendőben ifj. Johann Strauss-ra emlékezik a zenei világ: a Strauss-család legnagyobb alakja, Bécs zenetörténetének egyik legjelentősebb muzsikusa, az emberiséget megannyi szívhez szóló melódiával megajándékozó „keringőkirály” 200 éve született. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újévi hangversenyének műsorában ezúttal az életmű kevéssé ismert gyöngyszemei csendülnek fel az együttes művészeti vezetője, Dobszay Péter gondos válogatásában. A Strauss-darabok mellett Waldteufel, Arban, Lumbye és Saint-Saëns népszerű kompozícióit is hallhatod Lukács Gergely tubaművész és Kautzky Armand színművész közreműködésével. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekart Dobszay Péter Junior Príma-díjas karmester vezényli.
Január 1., 2., 19 óra, Székesfehérvár (Vörösmarty Színház)

Újévi Nyitány
Január 2., 19 óra, Kaposvár (Csiky Gergely Színház)

A Kodály Filharmonikusok Újévi Gálakoncertje
Sokszínű válogatást hallhatsz a világ zenés színpadjainak legnagyobb operettsikereiből. Az est vendégei Fischl Mónika és Haja Zsolt. A Kodály Filharmonikusokat Debrecen város főzeneigazgatója, Somogyi-Tóth Dániel vezényli.
Január 3., 16 és 19 óra, Debrecen (Csokonai Nemzeti Színház)

A 100 Tagú Cigányzenekar újévnyitó jubileumi gálakoncertje
A 100 Tagú Cigányzenekar a világ legnagyobb és leghíresebb cigányzenekara 2025-ben ünnepli alakulásának 40 éves jubileumát, akik egy fergeteges koncerttel indítják az évet az alföldi városban.
Január 3., 19 óra, Cegléd (Gál József Sportcsarnok)

Zséda – Újévi koncert
Január 4., 19 óra, Kiskunhalas (Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola, Sportcsarnok)

Újévi Operett-gálakoncert
Domoszlai Sándor, Kovács Szilárd és Mádi Piroska énekművész, Horváth Emi Elemér hegedűművész és Horváth Péter zongoraművész és a tánckar gondoskodnak a jó hangulatáról.
Január 4., 19 óra, Tiszafüred (Kovács Pál Művelődési Központ)

Újévi koncert – a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye
Közreműködik: Rőser Orsolya Hajnalka – szoprán, Ninh Duc Hoang Long – tenor, valamint a Miskolcz-Revital Táncsport Egyesület. Vezényel: Kanai Toshifumi, műsorvezető: Becze Szilvia
Január 5., 17 óra, Felsőzsolca (Városi Sportcsarnok és Rendezvények Háza)

Újévi Hangverseny
Január 5., 18 óra, Hatvan (Sport- és Rendezvénycsarnok)

Újévi Gálakoncert
A keringőkirály, Johann Strauss művei mellett, népszerű opera-, operett- és musicaldallamok csendülnek fel, kiváló énekművészek tolmácsolásában, a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A szemet gyönyörködtető látványról a Sziget Art Tánckar gondoskodik. Fellépő művészek: Fischl Mónika (primadonna), Szinetár Dóra ( színésznő, énekesnő), Boncsér Gergely (operaénekes), Dolhai Attila (színész, musical- és operetténekes). Vezényel: Farkas Pál.
Január 10., 19 óra, Siófok (Kálmán Imre Művelődési Központ)

Dunaharaszti Újévi Koncert – a Budafoki Dohnányi Zenekar hangversenye
Az újévi koncertek műsora minden alkalommal meglepetés. Ha egyszer már jártál az újévi koncertjükön, tudhatod, hogy egyedülálló zenei humorra, virtuozitásra, magával ragadó karmesteri konferálásra, világszínvonalú újévi köszöntésre számíthatsz. Vezényel: Hollerung Gábor.
Január 12., 17 óra, Dunaharaszti (Dunaharaszti Sportcsarnok)

Nyitókép képforrás: pixabay.com

Oszd meg másokkal is az eseményt!