
Év vége a FONÓBAN
A Kárpát-medence és a világ változatos zenéi és táncai a Fonó év végi sorozatában
A Parno Graszt óriási bulija, Berecz István és barátai táncelőadása, Keck Mária flamenco táncos, a Los Orangutanes és a Lituma latin ritmusai, Navratil Andrea Folkkvintettje bolgár-magyar dalokkal, Lakatos Mónika koncertje a legszebb cigány dalokkal, Jazz Előszilveszter a Dresch Quartettel, a Nosnach-hal és a Söndörgővel, valamint az ország legnagyobb évbúcsúztató táncháza, a Fonó Folkszilveszter a Szászcsávási zenekarral – így zárja az évet a Fonó Budai Zeneház.
Programajánló
December 17., 20 óra
Az idén 30. születésnapját ünneplő Parno Graszt tölti be tradicionális cigány zenékkel és saját átdolgozásokkal a tereket. A hét fős családi zenekar elképesztő hangulatot varázsol bárhol is lép fel a világon, lemezeik rendre felkerülnek a nemzetközi toplistákra.
December 20., 19 óra
Csoóri Sándor emlékére hívták életre Berecz István és barátai Az idő mögül megszólaló erdő című nagyszabású előadást. „Népi kultúránk: nemzeti kultúránk része, nem pedig érdekes hajtása. Nem rozmaringfa, nem tulipánfa, hanem az idő mögül megszólaló erdő.” – vallják az alkotók
December 27., 19 óra
„A tánc, a ritmus, a dal és dallam szavak, amiket az egymásra figyelés köt őket össze a flamenco nyelvének szabályai szerint. A fénykörbe mindenki bevonódik, aki jelen van, rezdüléseink egymásba fonódva alakítják a dalok, mozdulatok folyását, a ritmus lüktetését.” – vallja Keck Mária flamenco táncos és énekes és alkotótársai, Böröcz Petra és Girán Péter, akik La LUZ del Flamenco című estjükkel lépnek fel a Fonóban.
December 28., 20 óra
A Los Orangutanes igazi unikumként műveli Kelet-Európában a Kolumbiából indult cumbia stílust, mellyel a 10 tagú zenekar felpezsdíti a hangulatot bárhol is lép fel, ezúttal ráadásul egy másik remek latin zenekarral, az úgynevezett chichát játszó Litumával alkotják meg az este programját.
December 29., 20 óra
Eze az estén a magyar és a bolgár, valamint a cigány daloké lesz a főszerep, és két csodálatos énekhang költözik be a Fonó színpadára Navratil Andrea és Lakatos Mónika személyében.
Navratil Andrea magyar és bolgár népdalokon alapuló dalciklusát hallhatod Daram-daram-madaram címmel a Folkkvintett előadásában. Mellette a nemzetközi világzenei nagyfesztiválok sztárfellépője, a Kossuth-díjas énekesnő, Lakatos Mónika is a Fonó vendége lesz. A hagyományos cigány családban élő világhírű énekesnő hangján megelevenedik a roma közösség minden bánata és öröme hidat képezve ember és ember között a világ bármely pontján.
December 30., 20 óra
Hagyományosan a jazzé a főszerep a zeneház év végi – Jazz Előszilveszter – programjában: idén a legendás Dresch Quartet áll színpadra. Dresch és zenésztársai ünneppé teszik a hétköznapot is, a stílusalkotó fúvós zenéjük elképesztő magasságokat és mélységeket járnak be egy-egy koncerten. A Söndörgő tamburái ezúttal jazzes stílusban szólalnak meg, a virtuóz délszláv muzsika hazai képviselői új vizekre eveznek ezzel a koncerttel. Az estére a Nosnach minimál tangója teszi fel a koronát, amely New Yorktól Odesszáig, egyfajta kelet-európai sanzon, melyben francia, zsidó, argentin, balkáni és cirkuszi zenék keverednek kísérleti, kortárs és szabadzenei elemekkel.
A Dresch Quartet tagjai: Dresch Mihály (fúvós hangszerek), Lukács Miklós (cimbalom), Gyányi Marcell (bőgő), Csizi László (dob).
December 31., 19 óra
Az ország legnagyobb táncházi szilvesztere, a Fonó Folkszilveszter idén is elképesztő hangulattal és nem mással, mint a Szászcsávási zenekarral várja a közönséget. A vonós táncház mellett lesz moldvai is, amit a Gáska muzsikál majd. Koccintás, változatos szilveszteri menük és tánc, ameddig bírják a lábak! Búcsúztassuk együtt az óévet és táncoljunk át az újba!

képforrás: fonó Budai Zeneház
További információ: https://www.fono.hu/hu/programok
Nyitókép: Los Orangutanes, képforrás: Fonó Budai Zeneház
