Film,  KULTÚRA

A Tél – Téli imázsfilmet készített VISEGRÁD

Szívbe markoló téli kisfilmet készített Visegrád, amely a 2021-re tervezett, évszakokon átívelő sorozatának az első része.


Farsang időszaka mindig is egyet jelentett a tél végi mulatozással, a bálokkal, évszázadok óta elképzelhetetlen ez az időszak az együttlét, a közösség nélkül. A most helyzet mégis otthonainkba kényszerít bennünket.

A tavasz most sokkal többet jelent számunkra, hiszen nagyon várja már a világ. Túl a rügyfakadáson, túl a téli ruháink elcsomagolásán. És bizony túl még azon is, hogy a tél szürkesége után vágyjuk már a napot, a színeket. Most ennél sokkal többet szeretnénk visszakapni…

Sosem esett volna még ennyire jól együtt egy korsó sör, vagy egy nagy nevetésektől és énekléstől hangos tábortűzi melegedés… De ismét csak a történelemhez, mint a legnagyobb bölcshöz fordulnak, ahogyan teszik azt Visegrádon időtlen idők óta. Ő pedig azt mondja most is, ahogyan mindig: „Erősebbek vagytok, mint azt a legsötétebb órákban érzitek csüggedve. Minden sötétséget világosság követ, meglátjátok…”

A Tél – imázsfilm Visegrádról
forrás: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület

A filmet készítette a Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület megbízásából Földi Roland ● Vers: József Attila Tél ● A verset elmondja: Gróf Péter ● Hangtechnikus: Schandl Lóránt ● Technikai segítségnyújtás: Danubia TV

További információ: https://visitvisegrad.hu/https://www.facebook.com/visitvisegrad​

Nyitókép képforrás: Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület

Oszd meg másokkal is az eseményt!