plakát
Film,  KULTÚRA

ENNIO MORRICONE, a karmester

Hazánkban az Ennio Morriconéról szóló dokumentumfilm!

Az egyetemes filmzene egyik legismertebb és egyik legnagyobb hatású alakjáról készült dokumentumfilm hazánkba is megérkezett. November 3-tól országosan lesz látható a hazai mozik műsorán.

Ennio Morricone, a legendás olasz komponista hazánkban is rendszeresen adott koncerteket. 2020-ban, 91 éves korában távozott az élők sorából. Halála után a tiszteletére és emlékére egyszerre szóló dokumentumfilm, az Ennio Morricone munkálatai egyből elkezdődtek, amely végül szinte napra pontosan egy évvel halála után, 2021-ben mutattak be először Velencében.

A produkció megpróbál teljesen körbevezetni a legenda életútján, amely szinte lehetetlen még ilyen tetemes, közel 160 perces játékidő mellett is. Rendezője az a Giuseppe Tornatore, aki többek között az Oscar-díjas Cinema Paradisót is készítette. Ekkor dolgozott először a maestróval, együttműködésük pedig további 12 alkotásban folytatódott. A közel három évtizednyi munkakapcsolattal és néhány korábbi dokumentumfilmmel a háta mögött nem alaptalanul vágott bele az életrajzi megemlékezésbe.

Az alkotás körbevezet a Sergio Leonéval való legendás zenéktől az Aljas nyolcasig, amellyel Tarantino nemcsak, hogy először használt komponistát, de mindjárt Oscar-díjassá is tette az olasz ikont. A dokumentumfilm betekintést nyújt Morricone világkörüli turnéiba, miközben olyan nagyságok, színészek, rendezők és kollégák sztorizgatnak a rendezőn kívül, mint Tarantino, Clint Eastwood, Oliver Stone, Hans Zimmer, Barry Levinson, Dario Argento, Quincy Jones, Bruce Springsteen vagy John Williams.

Az Ennio Morricone november 3-tól országosan lesz majd látható a mozik műsorán.

További információ: https://www.pannonia-entertainment.hu/dokumentumfilmek/zenei-dokumentumfilmek/ennio-morricone/

Nyitókép képforrás: Pannonia Entertainment Ltd.

Oszd meg másokkal is az eseményt!