szabadtéri kiállítás
Kiállítás,  KULTÚRA

ÁRNYÉKBÓL A FÉNYBE

Cziffra György szabadtéri emlékkiállítás

Az ingyenes, szabadtéri emlékkiállítás a kiváló zongoraművész, Cziffra György születésének 100. évfordulójához kapcsolódik – életét és munkásságát tárja elénk.

A kiállítás korábbi változata tavaly volt látható a Müpában, Katarban, Olaszországban, Eszterházán illetve Szentendrén. A jelenlegi egy átdolgozott anyag, amely kifejezetten a nagyközönség számára szabadtéren, látványos óriástablókon nyújt átfogó képet a rendkívüli művész nemzetközi pályájáról, missziójáról és életművéről.

A világhírű magyar zongoravirtuóz, Cziffra György (1921–1994) életében nélkülözés és bőség,
üldöztetés és ünneplés egyaránt akadt. Ezt a regénybe illő pályát ismerheted meg a Cziffra György-emlékév eseménysorozatának keretében összeállított kiállításon a Várkert Bazárban.

A cigányzenész családból származó, tehetséges fiatal Cziffra Györgynek a Zeneakadémiára Dohnányi
Ernő segített bejutni, ahol rajta kívül Weiner Leó, Ferenczy György és Keéri-Szántó Imre voltak a
tanárai. Besorozták, harcolt a II. világháborúban, szovjet fogságba esett, megszökött, hazatért, majd
1945 után a pesti éjszaka bárjaiban zongorázott megélhetéséért. 1950-ben próbált külföldre
menekülni, de elfogták és feleségével együtt bebörtönözték. 1956-ban sikerült emigrálnia.
Franciaországban kezdett új életet elindulva a megérdemelt világhír felé. Japántól Argentínáig a világ ünnepelt zongoravirtuózként a legnagyobb koncerttermekben lépett fel. A tehetségek támogatására alapítványt hozott létre és mesterkurzusokkal is segítette a fiatal generációt. Karmester fia, ifj. Cziffra György korai halála után azonban a nemzetközi hírű művész már nem vállalt nyilvános szerepléseket.

A szabadtéri kiállítás bemutatja a művész különleges életútját. Olvashatsz róla történeteket, kritikákat, valamint az életmű utóéletét is felvillantja a Cziffra Alapítvány története, Balázs János munkássága, a Cziffra Fesztiválok számos dokumentuma és a művész születésének centenáriumát ünneplő Cziffra100 is.

Cziffra György világhírű zongoraművész 100. születésnapját Magyarország Kormánya hivatalos emlékévvé nyilvánította, 2021-ben pedig az UNESCO felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába.

ÁRNYÉKBÓL A FÉNYBE –  Cziffra György szabadtéri emlékkiállítás
2022. október 31. – november 30., Budapest (Várkert Bazár, a Glorietthez vezető északi rámpán)
https://cziffrafesztival.hu/program

Nyitókép képforrás: Cziffra 100 – press

Oszd meg másokkal is az eseményt!