Gödöllő Királyi Kastély fesztivalok.info
KULTÚRA

25 éves jubileumot ünnepel a GÖDÖLLŐI KIRÁLYI KASTÉLY

Többek között musicalesttel, kastélykrónikával, rajz- és videópályázattal készül megnyitásának 25. évfordulójára a Gödöllői Királyi Kastély, amelyet egykor Erzsébet királyné (Sisi) oly nagyon szeretett.

Megnyitó augusztus 15-én

A születésnapi ünnepség hivatalos megnyitójára 2021. augusztus 15-én kerül sor – amennyiben az aktuális szabályozás ezt lehetővé teszi. A híres és közkedvelt Elisabeth musical bemutatójának szintén 25 éves évfordulója alkalmával életre hívott Musicalesttel ünnepelnek majd, ahol előadóként Janza Kata, Dolhai Attila és Szabó P. Szilveszter garantálják a minőségi kikapcsolódást. A musicalirodalom számos, a kastélyhoz történelmi személyeken keresztül kötődő alkotásából felcsendül majd az est során jónéhány ismert és kedvelt dallam is.

Ünneplés egész évben

Az ünneplés nemcsak erre az egy napra korlátozódik, hanem folyamatosan lesznek programok. Mindennap szeretnének egy kicsit emlékezni: ehhez partnerül hívják mindazokat, akik az elmúlt 25 esztendőben felejthetetlen élményeket szereztek a kastély épületében látogatóként, részt vettek rendezvényen vagy akár sétát tettek a romantikus parkban.

Szeretnék egy élménygyűjteménybe rendezni a látogatók által kiemelkedőnek tartott kastély-életérzést, ehhez fotóval illusztrált történeteket várnak a palyazat@kiralyikastely.hu címre 2021. április 30-ig. A legkiemelkedőbb emlékeket pedig újabb élményekkel jutalmazzák.

A jubileumhoz kapcsolódva Kastélykrónika címmel hamarosan útjára indul az elmúlt 25 év legfontosabb eseményeit, történéseit, a kastélyban járt híres embereket bemutató sorozatuk is.

A jubileum keretében különös hangsúlyt kapnak  a fiatalok és a gyermekek. A Nagy Kastélyos Emlékkönyvcímű rajzpályázat nagycsoportos óvodásokhoz és alsó tagozatos diákokhoz szól, akiket arra kérnek, hogy  vessék papírra kastélyos élményeiket. A nyeremények között különleges tárlatvezetés és családi felfedezőcsomag is szerepel. Az év második felében pedig minden beküldött pályamunkát kiállításon bemutatnak a kastélyban.

Felső tagozatos tanulók és középiskolások számára Boldog születésnapot kastély! címmel videópályázatot hirdetnek, melyben arra keresik a választ, hogy mit üzen a fiatalság az idén negyedszázados kastélynak, s mit kívánnak neki a következő negyedszázadra? Természetesen ebben a kategóriában is értékes jutalmak várnak az alkotókra.

Várják azokat is, akik korábban már megcsodálták az épületet, hogy most újra visszatérjenek és együtt ünnepeljenek velük, a mihamarabbi, biztonságos újranyitás után!

Gödöllői Királyi Kastély
képforrás: Gödöllői Királyi Kastély

A Gödöllői Királyi Kastély a hazai barokk építészet egyik legjelentősebb alkotása. Építését Grassalkovich I. Antal gróf, Mária Terézia bizalmasa az 1730-as években kezdte meg. A 18. századi bővítését követően a magyar állam koronázási ajándékként Ferenc József és Erzsébet királyné rendelkezésére bocsátotta. 1920-tól Horthy Miklós kormányzó nyári rezidenciája volt. A II. világháború után méltatlan sors várt az úrilakra. Az állagmegóvási munkálatok csak 1985-ben indultak meg, s elkezdődött a felújítása. A megújult kastély 25 éve, 1996. augusztus 17-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Az épületben ma múzeum működik, valamint a kastély jelentős rendezvényközpont és számos kulturális esemény helyszíne.

További információ: http://www.kiralyikastely.hu

Nyitókép: Gödöllői Királyi Kastély, képforrás: Gödöllői Királyi Kastély
Fotó: Somogyvári Zsóka, Kastélymesék

Oszd meg másokkal is az eseményt!