lovas
FESZTIVÁLOK,  Hagyományőrző / Történelmi

VÁRJÁTÉKOK, TÖRTÉNELMI FESZTIVÁLOK 2024

Időutazás a múltba

A hagyományápolásnak és az egyre több várfelújításnak köszönhetően az ország szinte minden régiójában tartanak várjátékokat, történelmi fesztiválokat. Ezeken a hagyományőrző csoportok közreműködésével elevenedik fel egy-egy történelmi korszak – általában a középkor – különböző évszázadainak emlékei.

A több száz éves falak között, korhű környezetben tekintheted meg a haditorna-bemutatókat, a lovagi tornákat, a párviadalokat, a viselet- és fegyverbemutatókat, ahogy a korabeli táncokat és zenét is, s van olyan is, ahol egy előadott történet keretében komplex képet kaphatsz a megidézett korról. A bemutatókat bazársor és vásári kavalkád kíséri kiegészítő programokkal, de a régmúlt korok finomságait is megízlelheted, valamint kipróbálhatod a használati tárgyakat, játékokat.
A színes forgatagok kiváló lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódásra, miközben egy történelmi korszakhoz közelebb kerülhetsz.

képforrás: pixabay.com

Programajánló

Csokorba szedtük a következő időszak hazai várjátékait, ahol az egész család jól érezhetei magát.
Íme 17+1 ajánlat:

1. REGÉCI KÖZÉPKORI NAPOK
2024. június 1–2., Regéc (Regéci vár)

A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál II. Rákóczi Ferenc fejedelem előtt tiszteleg. Lesz fegyvermustra, középkori tárgyalás, majd kivégzés, reggeli ájtatosság, vásári forgatag, kirakodó vásár, kézműveskedés és középkor panasznap is.
További információ: https://www.facebook.com/groups/regecivar

Regéci vár
képforrás: Regéci vár – Facebook

2. DUNAFÖLDVÁRI VÁRNAPOK
2024. június 7–8., Dunaföldvár (Vár)

A kétnapos eseményen csatajelenetek, bemutatók, kirakodóvásár, zenés műsorok és finom ételek várnak. Lesznek koncertek, szombaton este pedig tűzgyújtás és tűzzsonglőr-bemutató, valamint esti vigadalom.
További információ: https://www.facebook.com/foldvarivar

Dunaföldvári vár
Dunaföldvári vár
képforrás: Dunaföldvári vár – Facebook

3. SZONDI VÁRJÁTÉKOK
2024. július 5–6, Drégelypalánk (Drégely vára, Sáferkúti tisztás, valamint Nagyoroszi)

A vár fénykorát megelevenítő történelmi forgatag július 6-án igazi történelmi utazás: korabeli figurák keltik életre a múltat. Hadijátékok, viselet- és fegyverbemutató, ostromjáték, íjászbemutatója, had- és kultúrtörténeti előadások, vitézi próbák, gólyalábasok, zászlóforgatók és kézművesek bemutatói színesítik az eseményt, mely minden korosztály számára kínál kellemes elfoglaltságot.
Kapcsolódó cikkünk: SZONDI VÁRJÁTÉKOK
További információ: http://www.dregelyvara.hu, https://www.facebook.com/szonditurisztikaikozpont

Szondi várátékok
képforrás: Drégelypalánk – Turisztikai Központ

4. VISEGRÁDI NEMZETKÖZI PALOTAJÁTÉKOK
2024. július 12–14., Visegrád (Királyi palota és további helyszínek)

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok, mely Magyarország legrégebbi történelmi fesztiválja, idén is méltó módon állít emléket az 1335-ös visegrádi királytalálkozónak. Európa tíz országából érkeznek a kiváló hagyományőrző csoportok, közel 1000 kosztümös szereplőidézi fel az egykori királyi székváros legfényesebb történelmi eseményét. A látványos lovagi tornák, pompás királyi menet és az esti fáklyás felvonulás mellett koncertek, kézműves vásár és királyi borudvar is vár, megidézve azt az utánozhatatlan középkori hangulatot, amelynek egyik hiteles helyszíne Visegrád.
Kapcsolódó cikkünk: VISEGRÁDI PALOTAJÁTÉKOK 2024
További információ: https://palotajatekok.hu, https://www.facebook.com/visegradipalotajatekok

5. NÁDASDY FESZTIVÁL
2024. július 19–21., Sárvár (Nádasdy-vár)

Idén 1000 éves kalandra hív a 15. Nádasdy Fesztivál, ahol megelevenedik Sárvár és a környék történelmének 1000 éve. Számtalan korszakba kalauzol a rendezvény: a város ősét alapító rómaiaktól kezdve a lovagkoron át a Nádasdy család évszázadain keresztül, huszárok nyomában járva, belekóstolva világháborúk puskaporos levegőjébe, egészen napjainkig tartó sétát tehetsz a Nádasdy-vár parkjában. Többek között Ismét farkasszemet néznek egymással a végvári vitézek és az ostromló oszmán katonák, megelevenítve a török kor mindennapjait, csatáit. Megcsodálhatod a korhű katonai táborokat, a látványos csatákat és ostromokat, a különböző fegyvereket. Lesz tüzérségi, harci, lovas- vagy épp íjászbemutató, de megismerheted a különböző harcmodorokat vagy viseletet is. A kézművesvásárban különböző mesterségek, a Borfórumon a korabeli Nádasdy uradalom területén található borászatok mutatkoznak be. A színpadon világzenei, etnofolk zenekarokat, kiemelkedő fellépőket hallgathatsz: többek között olyan előadók lépnek fel, mint a FISH!, a Blahalouisiana, a Don’t Stop The Queen vagy a Hollóének Hungarica. A gyermekeknek lesz Mesekuckó, kézműves foglalkozásokon, kincskereső játékokon vehetnek részt, kisállat-simogatóban ismerkedhetnek a várbéli élet jószágaival, vagy éppen pónilovon lovagolhatnak. A gasztronómiai időutazáson idén is lesz Báthory Lakoma, valamint Nádasdy Ételmustra. Az eseményre a belépés díjtalan. 
További nformáció: https://nadasdyfesztival.hu, https://www.facebook.com/nadasdyfesztival

6. VÉGVÁRI VIGASSÁGOK az Egri várban
2024. július 20–21., Eger (Egri vár)

Hagyomány – Kultusz – Csata – Diadal – Mulatság
A fesztiválon újra átélhetik a híres, 1552-es dicső ostrom pillanatait Eger oroszlánjaival! Korhű fegyverek bemutatói, hagyományőrző csapatok, családi programok, vitézi próbák, felvonulások, kiállítások és koncertek várnak az Egri várban. Zászlóforgatók, vásári komédia, tűzzsonglőrök, középkori boszorkánypör és régizene-koncertek is színesítik a programot. Tradicionális mesterségek kézművesei kínálják portékáikat, és mutatják be a szakma mesterfogásait. A fesztivál csúcspontjaként több mint 200 vitéz katona eleveníti fel az 1552-es, dicsőséges várvédelem és az Egri csillagok című regény jeleneteit.
További információ: http://vegvarivigassagok.hu, https://visiteger.com/programok

7. OSTROMHÉTVÉGE
2024. július 20–21., Sárospatak (Rákóczi-vár)

Programajánló: Tábori mustra ∙ Korabeli hadi bemutatók ∙ Mesterség- és életmód-bemutatók ∙ Korhű játékok ∙ Kézműves foglalkozások ∙ Muzsika, tánc ∙ Vitézi lakoma
További információ: https://sarospatak.hu/2024

8. SZENTGOTTHÁRDI TÖRTÉNELMI NAPOK
2024. július 26–27., Szentgotthárd (Várkert)

Szentgotthárd városa minden nyáron egy többnapos rendezvénysorozattal, a Szentgotthárdi Történelmi Napok programjaival emlékezik meg az 1664-ben, a város határában lezajlott csatáról.

katonák - Szentgotthárd
képforrás: Szentgotthárd – web

A Montecuccoli tábornok által vezetett keresztény császári csapatok a magyar területeken zajló török háborúk során első alkalommal arattak jelentős győzelmet nyílt ütközetben a török sereg ellen. Erre emlékezve hagyományőrzésre, jelmezes felvonulásra a város utcáin, koncertekre, gyermekprogramokra, csatafutásra, komolyzenei koncertre, íjászkodásra, népi játszóházra és még sok más programra számíthatsz, ha ellátogatsz az eseményre. A Várkert színpadád többek között fellép a Kozmix és lesz Omega-emlékkoncert is.
További információ: https://pannonkapu.hu, http://www.tortenelminapok.hu

9. GYULAI VÉGVÁRI NAPOK
2024. július 26–28., Gyula (Várkert)

458 éve zajlott a gyulai vár történetének legfontosabb eseménye, amelyben a mintegy tizenötszörös túlerőben lévő oszmán hadsereg ostromolta az erődítést. Az 1566-os ostrom hősei előtt ebben az évben is több mint kétszáz hagyományőr tiszteleg azzal, hogy hadijáték keretében eleveníti fel az egykori történéseket.

Végvári harcos
képforrás: GyulaKult

A három nap során láthatod a hagyományőrzők felvonulását, átélheted a török kori Gyula hangulatát, a végvári vitézek életét, a csatajeleneteken keresztül a kor harci szellemét. Megismerheted a várnak és környékének történetét, hősies védőik legendáit. A rendezvényt a Várkertben táborozó hagyományőrző egyesületek korhű bemutatói színesítik, esténként pedig a hazai könnyűzenei élet kiválóságai várnak.
Többek között fellépnek a Kenton zenekar, a Grund zenekar, a Hollóének Hungarica Régizene Együttes, a Bagossy Brothers Company és az Edda Művek is.
További információ: https://gyulavara.hu/gyulai-vegvari-napok

10. KŐSZEGI OSTROMNAPOK – Félhold és Telihold
2024. augusztus 2–4., Kőszeg (Jurisics-vár)

A kőszegiek idén is megemlékeznek az 1532-es török ostromról, amikor a török seregek Kőszeg várát ostromolták. Látványos programok keretében felidézik a kor hangulatát: a jelmezes törökök és a várvédők ellepik a város utcáit, majd újrajátsszák a híres csatát. A csata mellett táncosok, zenészek, folklórprogramok, koncertek, kereskedők és borászok vására is várja az érdeklődőket.
További információ: https://koszeg.hu/hu/programok/programnaptar

11. KÖZÉPKORI VÁRJÁTÉKOK
2024. augusztus 3., Boldogkőváralja (Boldogkői vár)

Az Úr 1335. esztendejében Drugeth Vilmos, az ország nádora újonnan épült boldogkői palotájában látja vendégül I. Károly (Róbert) magyar királyt, majd látványos lovagi tornát rendez az uralkodó tiszteletére. A győztes lovag a közönség soraiból megválasztja a torna szépét, majd kezdetét veszi az udvari mulatság. Csapra vert boros- és söröshordók, ínycsiklandó sültek, zászlóforgatók és vásári komédiások gondoskodnak a kitűnő hangulatról. Este fáklyafényes csatajelenet, tűzzsonglőrshow és a várfalakról leomló görögtűz kínál feledhetetlen élményt mindenkinek!
További információ: https://www.facebook.com/boldogkovara

12. MÁRÉ VÁRI VIADALOK
2024. augusztus 3., Magyaregregy (Máré vára)
Az eseményen a 14–15. század színes világát ismerheted meg. Lesznek itt kézművesek, jobbágyak, marcona harcosok, úrnők és nemes urak. Harcosból idén sem lesz hiány, a csillogó páncélok mellett láthatsz korabeli konyhát, királyi solymászokat, betekintést nyerhetsz a haditáborok és a várbirtok mindennapjaiba, hallgathatsz autentikus népzenét korabeli hangszerekkel. Érdemes zárásig maradni, hisz az esti lovagi torna sok jóval kecsegtet! Akár győztes lovaggá is választhatnak, majd kapuzárásig régizenei koncerteken mulathatsz.

Máré Vári Viadalok
képforrás: Máré vára – Facebook

A kicsiny erősséget Magyaregregy község határában, a Mecsek vadregényes rengetegében találod a 340 méter magas, meredek hegycsúcson. A tatárjárás után épült várat a 17.század végére már romos építményként említik. A hajdani középkori lovagvár mára a felújítás során kedvelt turistacélponttá vált, ahol a vár történetének megismerése mellett lovagi bemutatókat is tartanak.
További információ: http://www.marevar.hu, https://www.facebook.com/marevara

13. VÁRaDALOM
2024. augusztus 8–11., Nagyvázsony (Kinizsi-vár)

Virtus – Ritmus – Lóerők
A Balaton-felvidék szívében található erősséget Hunyadi Mátyás 1472-ben adományozta Kinizsi Pálnak a hadjárataiban tanúsított vitézségéért. Az emlékére rendezett fesztiválon historikus zene, végvári kalandok, népzene, könnyűzene, gyermek- és családos programok, vásár és várbál is szerepel a programkínálatban.
További információ: https://kinizsivar.hu

14. SIKLÓSI VÁRFESZTIVÁL
2024. augusztus 9–11., Siklós (Vár)

A Siklósi vár legkiemelkedőbb rendezvényén a vár falai között életre kel a középkor: lovagi tornák, látványos felvonulás, párviadalok, trubadúrok, csatajelenetek és vásári forgatag is szórakoztat majd. A színpadon folyamatos váltják egymás a kulturális produkciók, ha pedig megéheznél, a középkori konyha kínálatából választhatsz ínycsiklandó falatokat.
További információ: https://www.siklosivar.hu

képforrás Siklósi vár – web

15. VÉGVÁRI NAPOK – középkori fesztiválhétvége
2024. augusztus 10–11., Sümeg (Sümegi vár, Várkert, Történelmi Élménypark)

Történelmi fesztiválhétvége középkori programokkal, vártámadással, vásári forgataggal! A középkor csodás hangulata elevenedik meg Sümegen két napon keresztül, ahol vásározók és kézművesek mellett lesznek itt zenészek, középkori lovagok, íjászok, solymászok,olasz zászlóforgatók és mongol lovaskaszkadőrök is. A történelmi jelmezes felvonulás után tüzérségi támadás indul a Sümegi vár ellen, majd megkezdődik a történelmi lovasjátékok a mongol lovaskaszkadőrök bemutatójával és középkori lakomával. A gyerekeket játszótér, foglalkozások és pónilovaglás várja.
További információ: https://hotelkapitany.hu/vegvari-napok-tortenelmi-fesztival

Sümeg zászlóforgató
képforrás: Sümeg TDM, fotó: Nagy Lajos, MTI

16. FÜZÉRI VÁRNAPOK
2024. augusztus 18–19., Füzér (Vár)

A 21. alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál gazdag programkínálatban szerepel majd többek között páncél-és fegyvermustra, íjászat, ünnepi párviadal, várkatonaság mustrája valamint Szent István-napi megemlékezés is. Lesz kézműveskedés, kézművesvásár és kosztümös tárlatvezetés is.
További információ: https://fuzervara.hu

17. SZENT ISTVÁN-NAPI VÁRJÁTÉK
2024. augusztus 20., Hollókő (Vár)

Ezen a napon középkori hangulatba repülhetsz vissza a felújított Hollókő váránál. Láthatod a fegyveres harcok és csaták hiteles forgatagát, a mutatványosok boszorkányosságát, hallhatsz reneszánsz zenét, melyre együtt táncolhatsz a gyönyörű táncosokkal, és megkóstolhatod a kor ételeit és italait a királyi lakomán.
További információ: https://holloko.eu/holloko-programok-2022/

képforrás: Hollókői vár – web

+ 1 SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁL
2024. augusztus 22–25., Szombathely (Belváros)

23. alkalommal invitálnak augusztus utolsó hétvégéjén – 22. és 25. között – a római alapokra épült belvárosba, melynek számtalan szegletében találkozhatsz a régmúlt valamely megelevenedett, újraszínezett részletével. A kétezer éves város ünneplőbe öltözve kínálja az ismeretbővítő, ugyanakkor szórakoztató programok színes, dúsgazdag kavalkádját. A karneválon láthatod a római kori harcászatot és katonaéletet megidéző legionárius csapatokat, a testi épségüket nem kímélő rettenthetetlen gladiátorokat, a fegyvereikkel mesterien vívó középkori lovagokat, valamint az őseink életmódját és harcászatát megidéző magyar hagyományőrzőket.

A karnevál leglátványosabb, legegyedibb programja a hagyományőrzők és mutatványosok péntek és szombat esti felvonulása, mely során közel 1000 jelmezes vonul végig a belváros utcáin látványos produkciókkal. Emellett komoly- és könnyűzenei koncertek, ismeretbővítő és szórakoztató előadások, valamint a legkisebbeket szórakoztató programok kínálnak gazdag és színes választékot. A középkori forgatagot megidéző vásárban remek kézműves portékákat találhatsz, s megismerkedhetsz a különböző mesterségekkel. Éhezned sem kell, hiszen a Borok Utcája, a Sörtér és az Öreg Város Vásárának kínálata egyedülálló kulináris élményt nyújt majd. Szombathely, Nyár, Karnevál – újra Téged vár!
Kapcsolódó cikkünk: SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁL
További információ: https://karnevalsavaria.hu

Nyitókép: Középkori Forgatag, Boldogkőváralja, képforrás: Boldogkő vára – Facebook

Oszd meg másokkal is az eseményt!