lovas
FESZTIVÁLOK,  Hagyományőrző / Történelmi

VÁRJÁTÉKOK, TÖRTÉNELMI FESZTIVÁLOK 2022

Időutazás a múltba

A hagyományápolásnak és az egyre több várfelújításnak köszönhetően az ország szinte minden régiójában tartanak várjátékokat, történelmi fesztiválokat. Ezeken a hagyományőrző csoportok közreműködésével elevenedik fel egy-egy történelmi korszak – általában a középkor – különböző évszázadainak emlékei. A több száz éves falak között, korhű környezetben tekintheted meg a haditorna-bemutatókat, a lovagi tornákat, a párviadalokat, a viselet- és fegyverbemutatókat, ahogy a korabeli táncokat és zenét is, s van olyan is, ahol egy előadott történet keretében komplex képet kaphatsz a megidézett korról. A bemutatókat bazársor és vásári kavalkád kíséri kiegészítő programokkal, de a régmúlt korok finomságait is megízlelheted, valamint kipróbálhatod a használati tárgyakat, játékokat.
A színes forgatagok kiváló lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódásra, miközben egy történelmi korszakhoz közelebb kerülhetsz.

képforrás: pixabay.com

Programajánló

Csokorba szedtük a következő időszak hazai várjátékait, ahol az egész család jól érezhetei magát.
Íme 12+1 ajánlat:

1. VISEGRÁDI NEMZETKÖZI PALOTAJÁTÉKOK
2022. július 8–10., Visegrád (Királyi palota és további helyszínek)

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok, mely Magyarország legrégebbi történelmi fesztiválja, idén is méltó módon állít emléket az 1335-ös visegrádi királytalálkozónak. Európa tíz országából érkeznek a kiváló hagyományőrző csoportok, közel 1000 kosztümös szereplőidézi fel az egykori királyi székváros legfényesebb történelmi eseményét. A látványos lovagi tornák, pompás királyi menet és az esti fáklyás felvonulás mellett koncertek, kézműves vásár és királyi borudvar is vár, megidézve azt az utánozhatatlan középkori hangulatot, amelynek egyik hiteles helyszíne Visegrád.
További információ: https://palotajatekok.hu, https://www.facebook.com/visegradipalotajatekok

2. SZONDI VÁRJÁTÉKOK
2022. július 9., Drégelypalánk (Drégely vára, Sáferkúti tisztás)

Ezen a napon ismét felidézik a várvédelem korszakát változatos, gazdag történelmi ihletésű programokkal. A történelmi forgatagban korabeli figurák és korhű jelmezek keltik életre a múltat. Lesz itt középkori muzsika, solymászbemutató, gólyalábasok és lakoma is, valamint megismerheted és kipróbálhatod az íjászat, a kardforgatás és más fegyverek használatát. Az „Apródok udvarában” középkori játszóházi foglalkozások, népi játékok és kézműves kirakodóvásár is vár.
Légy részesei Te is a drégelyi legendáknak!
További információ: http://www.dregelyvara.hu, https://www.facebook.com/szonditurisztikaikozpont

Szondi várátékok
képforrás: Drégelypalánk – Turisztikai Központ

3. NÁDASDY FESZTIVÁL
2022. július 15–17., Sárvár (Nádasdy-vár)

Ismét farkasszemet néznek egymással a végvári vitézek és az ostromló oszmán katonák, megelevenítve a török kor mindennapjait, csatáit. A Történelmi Hadijáték szombaton 10 órakor kezdődik a várudvaron. Megcsodálhatod a korhű katonai táborokat, a látványos csatákat és ostromokat, a Nádasdy Borbazárban a jó borok mellett pedig régizenei és népzenei együttesek muzsikálnak. A gyermekek kézműves foglalkozásokon, zoknicsatán és  kincskereső játékokon is részt vehetnek. A gasztronómiai időutazáson idén is lesz Nádasdy Ételmustra, amelyre szabadtűzön készült ételekkel nevezhetnek a csapatok.
További információ: https://nadasdyfesztival.hu

4. SZENTGOTTHÁRDI TÖRTÉNELMI NAPOK
2022. július 28–30., Szentgotthárd (Várkert)

Szentgotthárd városa minden nyáron egy többnapos rendezvénysorozattal, a Szentgotthárdi Történelmi Napok programjaival emlékezik meg az 1664-ben, a város határában lezajlott csatáról.

katonák - Szentgotthárd
képforrás: Szentgotthárd – web

A Montecuccoli tábornok által vezetett keresztény császári csapatok a magyar területeken zajló török háborúk során első alkalommal arattak jelentős győzelmet nyílt ütközetben a török sereg ellen. Erre emlékezve hagyományőrzésre, jelmezes felvonulásra a város utcáin, koncertekre, gyermekprogramokra, csatafutásra, komolyzenei koncertre, íjászkodásra, népi játszóházra és még sok más programra számíthatsz, ha ellátogatsz az eseményre.
További információ: https://pannonkapu.hu, http://www.tortenelminapok.hu

5. GYULAI VÉGVÁRI NAPOK
2022. július 29–31., Gyula (Várkert)

456 éve zajlott a gyulai vár történetének legfontosabb eseménye, amelyben a mintegy tizenötszörös túlerőben lévő oszmán hadsereg ostromolta az erődítést. Az 1566-os ostrom hősei előtt ebben az évben is tíz helyszínen, több mint kétszáz hagyományőr tiszteleg azzal, hogy hadijáték keretében eleveníti fel az egykori történéseket.

Végvári harcos
képforrás: GyulaKult

A három nap során láthatod a hagyományőrzők felvonulását, átélheted a török kori Gyula hangulatát, a végvári vitézek életét, a csatajeleneteken keresztül a kor harci szellemét. Megismerheted a várnak és környékének történetét, hősies védőik legendáit. A rendezvényt a Várkertben táborozó hagyományőrző egyesületek korhű bemutatói színesítik, esténként pedig a hazai könnyűzenei élet kiválóságai várnak. Fellép többek között: Majka & Curtis (július 29.) ● The Carbonfools (július 30.) ● Ocho Macho (július 30.) ● Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák (július 31.) ● Kárpátia (július 31.)
További információ: https://gyulavara.hu/gyulai-vegvari-napok, https://gyulakult.hu/x-gyulai-vegvari-napok-reszletes-program

6. KÖZÉPKORI VÁRJÁTÉKOK
2022. július 30., Boldogkőváralja (Boldogkői vár)

Az Úr 1335. esztendejében Drugeth Vilmos, az ország nádora újonnan épült boldogkői palotájában látja vendégül I. Károly (Róbert) magyar királyt, majd látványos lovagi tornát rendez az uralkodó tiszteletére. A győztes lovag a közönség soraiból megválasztja a torna szépét, majd kezdetét veszi az udvari mulatság. Csapra vert boros- és söröshordók, ínycsiklandó sültek, zászlóforgatók és vásári komédiások gondoskodnak a kitűnő hangulatról. A számtalan program mellé a talpalávalót a szintén itt vendégeskedő cseh király udvari zenekara, a Řemdih, valamint a hazai Hollóének Hungarica zenészei húzzák. Este fáklyafényes csatajelenet, tűzzsonglőrshow és a várfalakról leomló görögtűz kínál feledhetetlen élményt mindenkinek!
További információ: https://www.facebook.com/boldogkovara

7. FÉLHOLD ÉS TELIHOLD – Kőszegi Ostromnapok
2022. augusztus 5–7., Kőszeg (Jurisics-vár)

A kőszegiek idén már 15. alkalommal emlékeznek meg az 1532-es török ostromról, amikor a török seregek Kőszeg várát ostromolták. Látványos programok keretében felidézik a kor hangulatát: a jelmezes törökök és a várvédők ellepik a város utcáit, majd újrajátsszák a híres csatát. A csata mellett táncosok, zenészek, folklórprogramok, koncertek, kereskedők és borászok vására is várja az érdeklődőket.
További információ: https://koszeg.hu/hu/programok/programnaptar

8. MÁRÉ VÁRI VIADALOK
2022. augusztus 6–7., Magyaregregy (Máré vára)
Az eseményen a 14–15. század színes világát ismerheted meg. Lesznek itt kézművesek, jobbágyak, marcona harcosok, úrnők és nemes urak. Harcosból idén sem lesz hiány, hiszen többek között itt lesznek a Haramza Testvérek vagy például az ország déli részéről a Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület. A csillogó páncélok mellett láthatsz korabeli konyhát, királyi solymászokat, betekintést nyerhettek a haditáborok és a várbirtok mindennapjaiba, hallgathatsz autentikus népzenét korabeli hangszerekkel. Érdemes zárásig maradni, hisz az esti lovagi torna sok jóval kecsegtet! Akár győztes lovaggá is választhatnak, majd kapuzárásig régizenei koncerteken mulathatsz.

Máré Vári Viadalok
képforrás: Máré vára – Facebook

A kicsiny erősséget Magyaregregy község határában, a Mecsek vadregényes rengetegében találod a 340 méter magas, meredek hegycsúcson. A tatárjárás után épült várat a 17.század végére már romos építményként említik. A hajdani középkori lovagvár mára a felújítás során kedvelt turistacélponttá vált, ahol a vár történetének megismerése mellett lovagi bemutatókat is tartanak.

További információ: http://www.marevar.hu, https://www.facebook.com/marevara

9. SIKLÓSI VÁRFESZTIVÁL
2022. augusztus 12–14., Siklós (Vár)

A Siklósi vár legkiemelkedőbb rendezvényén a vár falai között életre kel a középkor: lovagi tornák, látványos felvonulás, párviadalok, trubadúrok, csatajelenetek és vásári forgatag is szórakoztat majd. A színpadon folyamatos váltják egymás a kulturális produkciók, ha pedig megéheznél, a középkori konyha kínálatából választhatsz ínycsiklandó falatokat.
További információ: https://www.siklosivar.hu

képforrás Siklósi vár – web

10. VÉGVÁRI VIGASSÁGOK – Ostrom 1552
2022. augusztus 13–14., Eger (Egri vár)

Hagyomány–Kultusz–Csata–Diadal–Mulatság
A fesztiválon újra átélhetik a híres, 1552-es dicső ostrom pillanatait Eger oroszlánjaival! Korhű fegyverek bemutatói, hagyományőrző csapatok, családi programok, vitézi próbák, felvonulások, kiállítások és koncertek várják Önöket. Zászlóforgatók, vásári komédia, tűzzsonglőrök, középkori boszorkánypör és régizene-koncertek is színesítik a programot. Tradicionális mesterségek kézművesei kínálják portékáikat, és mutatják be a szakma mesterfogásait. A fesztivál csúcspontjaként több mint 200 vitéz katona eleveníti fel az 1552-es, dicsőséges várvédelem és az Egri csillagok című regény jeleneteit.
További információ: http://vegvarivigassagok.hu, https://visiteger.com/programok

11. VÉGVÁRI NAPOK – középkori fesztiválhétvége
2022. augusztus 13–14., Sümeg (Sümegi vár, Várkert, Történelmi Élménypark)

Történelmi fesztiválhétvége középkori programokkal, vártámadással, vásári forgataggal! A középkor csodás hangulata elevenedik meg Sümegen két napon keresztül, ahol vásározók és kézművesek mellett lesznek itt zenészek, középkori lovagok, íjászok, solymászok,olasz zászlóforgatók és mongol lovaskaszkadőrök is. A történelmi jelmezes felvonulás után tüzérségi támadás indul a Sümegi vár ellen, majd megkezdődik a történelmi lovasjátékok a mongol lovaskaszkadőrök bemutatójával és középkori lakomával. A gyerekeket játszótér, foglalkozások és pónilovaglás várja.
További információ: https://hotelkapitany.hu/vegvari-napok-tortenelmi-fesztival

Sümeg zászlóforgató
képforrás: Sümeg TDM, fotó: Nagy Lajos, MTI

12. SZENT ISTVÁN-NAPI VÁRJÁTÉK
2022. augusztus 20., Hollókő (Vár)

Ezen a napon középkori hangulatba repülhetsz vissza a felújított Hollókő váránál. Láthatod a fegyveres harcok és csaták hiteles forgatagát, a mutatványosok boszorkányosságát, hallhatsz reneszánsz zenét, melyre együtt táncolhatsz a gyönyörű táncosokkal, és megkóstolhatod a kor ételeit és italait a királyi lakomán.
További információ: https://holloko.eu/holloko-programok-2022/

képforrás: Hollókői vár – web

+ 1 SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁL
2022. augusztus 25–28., Szombathely (Belváros)

A 21. alkalommal invitálnak augusztus utolsó hétvégéjén – 25. és 28. között – a római alapokra épült belvárosba, melynek számtalan szegletében találkozhatsz a régmúlt valamely megelevenedett, újraszínezett részletével. A kétezer éves város ünneplőbe öltözve kínálja az ismeretbővítő, ugyanakkor szórakoztató programok színes, dúsgazdag kavalkádját. A karneválon láthatod a római kori harcászatot és katonaéletet megidéző legionárius csapatokat, a testi épségüket nem kímélő rettenthetetlen gladiátorokat, a fegyvereikkel mesterien vívó középkori lovagokat, valamint az őseink életmódját és harcászatát megidéző magyar hagyományőrzőket.

A karnevál leglátványosabb, legegyedibb programja a hagyományőrzők és mutatványosok péntek és szombat esti felvonulása, mely során közel 1000 jelmezes vonul végig a belváros utcáin látványos produkciókkal. Emellett komoly- és könnyűzenei koncertek, ismeretbővítő és szórakoztató előadások, valamint a legkisebbeket szórakoztató programok kínálnak gazdag és színes választékot. A középkori forgatagot megidéző vásárban remek kézműves portékákat találhatsz, s megismerkedhetsz a különböző mesterségekkel. Éhezned sem kell, hiszen a Borok Utcája, a Sörtér és az Öreg Város Vásárának kínálata egyedülálló kulináris élményt nyújt majd. Szombathely, Nyár, Karnevál – újra Téged vár!
További információ: https://karnevalsavaria.hu

Nyitókép: Középkori Forgatag, Boldogkőváralja, képforrás: Boldogkő vára – Facebook

Oszd meg másokkal is az eseményt!