
ERZSÉBET KULTÚRPIKNIK – Ősszel is pezseg a kultúrnegyed!
Szeptember első hétvégéjén kezdődik a kultúra hónapja Erzsébetvárosban, ahol majd egymást követik az izgalmas kulturális események. Budapest kulturális negyedében, a VII. kerületben hagyományteremtő szándékkal indul el a programsorozat.
A VII. kerület múltja szorosan összefonódik a zsidóság történetével, s az egész ország huszadik századi tragédiájával is, hiszen ebben a kerületben volt a zsidógettó. A vallások, hagyományok és kultúrák közötti párbeszéd Erzsébetváros mai szellemi arculatának meghatározó része, melyet az őszi kultúrpiknik is kifejez.
Programok
Szeptember 4., Örkényszínház, Madách tér
ÖRKÉNY KERT
Tavaly ugyan elmaradt, idén azonban újra lesz Örkény Kert, immár a 10. alkalommal. Szeptember 4-én színpadi előadással, jazz- és komolyzenei koncertekkel, világzenével, Vers csak Nekeddel és a hagyományos Örkény Esztráddal várnak.
Szeptember 11., Klauzál tér
HETEDHÉT KULTURÁLIS FESZTIVÁL
Az először megrendezésre kerülő őszi, összművészeti fesztivál színpadi programjain különleges produkciókkal szerepelnek a kerület színházai, a Bethlen téri Színház, a Gang Színház, a Gólem Színház, a Spinóza Ház, a Fészek Művészklub, a Pesti Magyar Színház és az RS9 Színház. Fellépnek a Bihari Táncegyüttes utánpótlás táncosai, Janikovszky Éva darabot adnak elő a Tanod’Art stúdió növendékei, míg Simon Attila bábművész Kézenfekvő Állatmesékkel szórakoztatja a legkisebbeket. Karinthy Vera és Bornai Tibor közös produkciója mellett, Takáts Andrea Krúdy előadását, továbbá Szilágyi Zsófia irodalomtörténész és Kemény István szalonbeszélgetését tekinthetik meg az érdeklődők. A fesztivál a Voices of Budapest gálakoncertjével zárul,
Szeptember 24–26., Madách té
JUDAFEST
A kultúra fogyasztását idén gasztronómiai ínyencségekkel kötik össze. A Madách téren felállított színpadon híres emberek mesélnek majd olyan ételekről, amelyekhez sok személyes emlékük fűződik. A történetek hallgatása közben meg is lehet majd kóstolni az étkeket. Együtt csemegézhetsz Dragomán Györggyel, Steiner Kristóffal, Farkas Franciskával, Fűszeres Eszterrel, Harsányi Bencével, Nyáry Lucával és Péterfy Borival is. A fesztivált a Lóci játszik zenekar akusztikus koncertje zárja.
Szeptember 26.
CIVIL KORZÓ
A családi napon bemutatkoznak társadalmi szervezetek, érdekképviseletek, művészeti és kulturális egyesületek és alapítványok, sportegyesületek, továbbá fellépnek a kerületben tevékenykedő művészek, hagyományőrző egyesületek. Találkozhatsz a Gólem Színház művészeivel, zenél Juhász Bence kamarazenekara, és fellép a Szent Efrém Férfikar is.
ERZSÉBET KULTÚRPIKNIK programsorozat
2021. szeptember 4–26., Budapest (Erzsébetváros több helyszínén)
https://www.erzsebetvaros.hu
További információ: https://www.erzsebetvaros.hu/articles/joen-az-erzsebetvarosi-kulturpiknik
Nyitókép: Rumbac utcai zsinagóga, képforrás: Wikimedia Commons, fotó: Thaler Tamás