
VIDOR FESZTIVÁL
2023. augusztus 25. – szeptember 2., Nyíregyháza és számos Szabolcs-Szatmár–Bereg megyei település
A legnagyobb nevettetők seregszemléje – Vidámság és Derű ORszágos Fesztivál – idén sem szűkölködik majd érdekességekben, népszerű produkciókban, jelentős pillanatokban. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház szervezésében megvalósuló eseményen 20 helyszínen több mint 150 program közül válogathatsz a vígjátékon át a szabadtéri koncertekig, filmvetítésekig, irodalmi ínyencségekig. Lesznek mutatványosok és utcazenészek, s helyet kap a gasztronómiai is.
22. alkalommal élvezheted a vidámság és derű országos seregszemléjét Nyíregyházán, ahol több mint 150 ingyenes program közül válogathatsz. A színházi produkciók mellett a város több pontján hazai és nemzetközi sztárok koncertjei, képzőművészeti kiállítások, bábelőadások, mutatványosok, élő szobrok, utcaszínház, karikaturisták és artisták is szórakoztatnak majd a fesztivál ideje alatt.
Ízelítő a Vidor Fesztivál programjaiból
Színházi előadások
A fesztivál idén sem szűkölködik népszerű produkciókban. Ismert színészek és rendezők érkeznek Nyíregyházára: többek között Bodrogi Gyula, Hernádi Judit, Kern András, Thuróczy Szabolcs, Mucsi Zoltán, Nagy Sándor és Molnár Piroska is színpadra lép. Olyan ismert darabokat láthatsz, mint például az Oscar, A miniszter félrelép, A Fösvény, a Mezítláb a parkban vagy a Nagymester.
Koncertek a Kossuth téren
A Kossuth téren felállított nagyszínpad fellépői között lesz az énekes-dalszerző Minelli, a Republic, a The Biebers, Szabó Balázs Bandája, a Margaret Island, a Bëlga és Paulina. A világzenét az afro-, indo, dél-amerikai hagyományok ihlette Surealistas, valamint az autentikus ukrán folkmuzsikával a Yagody képviseli.
Vidor Kert
A mindennap délután három órakor nyitó Vidor Kertben a legkisebbeket bábszínházi előadásokkal, a nagyobbakat koncertekkel várják: itt lép fel többek között a reggae-t játszó Manaky, az anatóliai török lírai költészet hagyományait az ethnic jazz, fusion és pszichedelikus folk stílusokkal ötvöző Nasip Kismet, valamint az indie-folkot, ethno-popot magyar népi motívumokkal díszítő Pandóra Project is. A Beatles slágereivel érkezik a Beat-lesz, blues, funk, pop dalokkal a Máshogy Soul, a Szia Anya! alternatív underground rockzenével, a Quenn örökzöldjeit pedig a Queen Forever Tribute Band eleveníti fel. A Dynamite Dudes rockabilly-country-punkot, az Escape my Shadows pedig metál zenét játszik. Koncerteznek a nyíregyházi teátrum színművészei is: A három tenor: Horváth Viktor, Gulácsi Tamás és Tar Dániel, valamint Gulyás Attila és zenekara. A programok többsége 18.30 és 21.30 órától kezdődik.
A koncertek után, késő estétől hajnalig lemezlovasok szórakoztatnak majd.
Irodalmi programok
Az irodalmi programok nagy részének a Szindbád és a Bencs Villa ad majd otthont: a Bencs Villában Járai Máté beszélgetős estjén vehetsz részt, a Szindbád szabadtéri pódiumszínpadán Hegedűs D. Géza, a színházi versenyprogram zsűrijének elnöke ad majd születésnapi koncertet.
További programok
A Bárány Figyes Stúdióban rendezik meg a 9. Nyírségi Limerick Bajnokságot, a Vidor Faluban kulináris ínyencségekkel várnak, augusztus 27-én pedig zsidó gasztronómiai fesztivált rendeznek a zsinagóga udvarán.
Augusztus 29-én este afőtéren a Szép nyári nap című előadást élvezheted a VERES1 Színház előadásában.
A Vidor Teraszon késő estig válogathatsz a különféle művészeti ágak gazdag kínálatából: például artisták, pantomimesek, élőszobrok, mutatványosok és tűzzsonglőrök performanszai szórakoztatnak majd.
A fesztivál részletes programját itt találod: https://www.vidor.eu/programok
További információ: https://www.facebook.com/moriczszinhaz, https://www.vidor.eu
Nyitókép: Vidor Fesztivál, képforrás: Móricz Zsigmond Színház