túra fesztivalok.info

helyszín

országszerte
országszerte

dátum

2021. 10. 09.
Lejárt!

KÉKTÚRÁZÁS NAPJA

2021. október 9., Országos Kékkör teljes útvonala

Az ősz legjelentősebb közösségi túrarendezvényén vehetsz rész október 9-én a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében. Az Országos Kékkör teljes útvonalát – azaz a három hazai kéktúrát – szabadon választott helyszíneken, egy időben lehet majd bejárni.

Több mint 2580 kilométer egy nap alatt

A kéktúrázás napján 143 túraszakaszra, maximum 50 fős túracsoportokba hívják a természetkedvelőket országszerte. A három klasszikus kéktúrát – a legendás Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az idén 25 éves Alföldi Kéktúrát – magában foglaló Országos Kékkörön így több mint 2580 kilométer bejárására nyílik lehetőség.

Magyar Természetjáró Szövetség 1961 óta koordinálja az Országos Kéktúra mozgalmat. A kék sávval jelzett útvonal alapjait az 1938-as Szent István Vándorlás adja, Magyarország középhegységeinek legmagasabb pontjait köti össze az Írott-kőtől Hollóházáig. Az Országos Kéktúra útvonala 1168 km hosszú, 27 szakaszból áll, 152 különböző bélyegzőponttal.  Az Országos Kéktúra nemcsak Magyarország, hanem Európa első hosszútávú turistaútja is.

A túranap legrövidebb szakasza mintegy 8, a leghosszabb 30 kilométeres, a teljes nap folyamán 292 települést érintenek majd a túrázók, 174 kilátópontról csodálhatják meg hazánk természeti szépségeit, továbbá 307 vízfolyást fognak keresztezni útjuk során.

A szakaszok közel 10 százaléka tematikus vagy ünnepi tartalmat rejt. Az idén 100 éves bajor túrabakancsgyártó cég, a Hanwag – a mátrai és a bükki szakaszok „virtuális örökbefogadója” – így ünnepli centenáriumát. Lesz ismert terepfutók által patronált szakasz az Alföldön, nordic walking szakasz, geotúra és nomád szakasz is. A szervezőket az MTSZ saját tagszervezetei, valamint az állami erdőgazdaságok, a nemzetipark-igazgatóságok és a natúrparkok is segítik.

fesztivalok.info
képforrás: Magyar Természetjáró Szövetség, fotó: Gulyás Attila
Kékútvonal online

Az esemény különlegessége, hogy a túrázóknál lévő jeladók segítségével az online térben rajzolódik ki a kékútvonal, vagyis a valós időben a rendezvény honlapján is követhető lesz a kéktúrázók haladása, s a nap végére kirajzolódik a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonala

Tudtad?
…hogy az esemény egyfajta „természetjáró Guinness-rekord” is? Október második szombatján a leghosszabb túraútvonalat és a legnagyobb földrajzi területet egy nap alatt bejáró hazai túrarendezvény valósul meg.

Regisztráció

A túrákra való jelentkezés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A kekturazasnapja.hu honlapon várják a kezdő, újrakezdő vagy gyakorló kéktúrázókat és érdeklődőket.

További részletek és információ: https://kekturazasnapja.kektura.hu, https://kektura.hu

Nyitókép képforrás: Magyar Természetjáró Szövetség, fotó: Gulyás Attila