Kapolcska fesztivalok.info

helyszín

Kapolcs, több helyszínen
Kapolcs, több helyszínen

dátum

2021. 08. 11. - 19.
Lejárt!

KAPOLCSKA

2021. augusztus 11–19., Kapolcs, Taliándörögd (több helyszínen)

Tábor ● Fesztivál ● Család – ez a Kapolcska, melyet idén már ötödik alkalommal rendeznek meg Kapolcson a 9-16 éves korosztály számára.

A maga nemében egyedülálló kulturális, edukációs és tehetséggondozós eseménysorozat két nagyobb részből áll; egy összművészeti gyerektáborból és egy hozzá szorosan kapcsolódó családi kisfesztiválból.

A Kapolcska Program legnagyobb erőssége, hogy különleges kapcsolódósra ad lehetőséget a kulturális élet már bizonyított művészei és a fiatal, majdan utánpótlást jelentő, feltörekvő nemzedék között, megteremtve a lehetőségét a tudásátadásnak, a tehetséggondozásnak, a szakmai fejlődésnek és a kulturális életbe való betagozódásnak.

Kapolcska Összművészeti Tábor

2021. augusztus 11–19.

11 szekció ● 120 fiatal ● 50 pedagógus
Tábor a művészet gyakorlására, az együttműködésre, a közös gondolkodásra, a közösség építésére. A szekciók között lesz Talamba ütőhangszeres, Fonó–Kapolcska, vagyis népzenei és néptánc, de lesz klasszikus, jazz, vonós kamarazenei, kézműves, fotó és videó szekció is.

Kapolcska zenekar fesztivalok.info
Kapolcska
képforrás: Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet

Kisfesztivál

2021. augusztus 13–15.

A több mint 20 programon részt vesz többek között a Cimbaliband, a Talamba Ütőegyüttes, Szirtes Edina Mókus, Boros Misi, az Alma együttes, a Hoppál Mihály Band, a Bocskai István Református Központ zenekara, Csernik Szende mesemondó és a Marica Bábszínház. A családokat számtalan élmény várja: a játszóudvarok mellett lesz működő kovácsműhely, malomudvar és Varázshangok Családi Játszóudvar. Részt vehetsz túrákon, a Bethesda Református Gyermekkórház programjain, láthatsz kiállításokat – többek között egy fotókiállítást a valahai 11 kapolcsi vízimalomról –, de különleges eseménye lesz a fesztiválnak a felújított kapolcsi Falumalomban való őrlés vagy a fesztiválzáró Kapolcska tanári koncert.

További információ: https://kapolcska.hu

Nyitókép: Kapolcska, képforrás: Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet