
GYULAI VÉGVÁRI NAPOK
2023. július 28–30., Gyula (Várkert)
A hétvégén megelevenedik a török kori Gyula hangulata, amikor a gyulai vár 1566-os ostromát mintegy kétszáz hagyományőrző játssza újra. Megismerheted a vár és környékének történetét, a hősies várvédők legendáit. A rendezvényt a Várkertben táborozó hagyományőrző egyesületek, hagyományőrségek korhű bemutatói színesítik, esténként pedig a hazai könnyűzenei élet kiválóságai adnak koncertet.
A várjátékok történelmi háttere
Gyula fénykorát a Hunyadiak korában élte. Mátyás király tette meg a város Békés megye székhelyévé, az uradalmat pedig fiának, Corvin Jánosnak adományozta. A Hunyadi család tagjai több fényes győzelmet arattak a török hadak felett. A 16. században a gyulai erődítmény Eger és Szigetvár mellett a legjelentősebb végvárak egyike volt. Ezt mutatja többek között az is, hogy a magyar végvár közül Gyula tartóztatta fel legtovább a túlerőben lévő török sereget. Kerecsényi László és a mintegy 2-2,5 ezer várvédő a nagyjából tizenötszörös túlerővel szemben 63 napon át tartotta a gyulai várat. (Dobónak és katonáinak 38 napig kellett kitartania Egerben, Zrínyi pedig 34 nap után tört ki embereivel Szigetvárról). A vár elestét követően 129 évig török közigazgatási egység központjaként működött.
A rendezvénnyel az 1566-os ostrom hősei előtt tisztelegnek.
Hadijáték – programajánló
A résztvevő hagyományőrök felvonulása (július 28.) után díszsortűzzel is tisztelegnek a 16. századi várvédők előtt. A felvonulás útvonal: Várkert – Harruckern tér – Világóra – Kossuth tér – Világóra – Harruckern tér – Várkert
A hétvége legérdekesebb, leglátványosabb része az a hadijáték (július 29.), amely valós eseményeket elevenít fel, miközben a történéseket élő magyarázat egészíti ki. A rendezvény helyszíneinek elnevezései a 16. századi erődítmény részeiről kapták a nevüket: huszárvár, nyugati palánk, nyugati földbástyák, vizesárok, északi földbástyák. Megismerheted a végvári vitézek életét, a kor harci szellemét a csatajeleneteken keresztül. Felidézik a várnak és környékének történetét, hősies védőik legendáit, a védők és az ostromlók életét. A katonák táborában sétálva, bepillantva a sátrakba, testközelből ismerhetik meg, hogyan öltöztek, mit ettek, hogyan szórakoztak közel ötszáz éve.
Napközben (július 29., 30.) lesznek itt gólyalábasok bemutatói, történelmi séta, solymászbemutató, Kalandozó Komédium – történelmi játékudvar, Mester tér – régi mesterségek cégéres játéka) és ügyességi szekrényjátékok, Bábika kézműves foglalkozás és Játszóház, tevegelés, íjász-, szerszámíjász- és tűzérségi bemutató, történelmi színjáték, hajdúportya és tűzijáték is.
Esténként pedig dönthetsz: a hazai könnyűzenei élet kiválóságait hallgatod a vár egyik oldalán, vagy a hagyományőrzőkkel mulatozol az erőd túlsó felén.
Esti koncertek: Show&Bors Zenekar (július 28.) ● Rúzsa Magdi (július 29.) ● Antovszki Band (július 30.)
Részletes program
2023. július 28. (péntek)
Történelmi belváros
17:00 Régi Világzene – szelindek (helyszín: Világóra)
Szent Miklós park
18:00 Hollóének Hungarica Régizene Együttes
Huszárvár területe
19:00 A rendezvényre érkező hagyományőrző csapatok felsorakoztatása
19:30 A 11. Gyulai Végvári Napok megnyitója / Díszsortűz a várvédő hősök emlékére / Felvonulás a történelmi városrészben – Útvonal: Várkert – Harruckern tér – Világóra – Kossuth tér – Világóra –Harruckern tér – Várkert. A felvonulás során hagyományőrök díszsortüze a Kossuth téren és a Vízügyi Igazgatóság előtt.
21:00 Show & Bors Zenekar koncertje
2023. július 29. (szombat)
Gyulai vár
10:00-18:00 Tűzben edzett – működő kovácsműhely
11:00 Solymászbemutató
12:30 Képmutogató az 1566-os ostromról
13:00 Csatazaj a középkorban – interaktív fegyverbemutató
14:30 Vitézek és védművek – védművek az 1566-os ostromban
15:30 Képmutogató az 1566-os ostromról
19:30 Gyertyafényes tárlatvezetés
Várfürdő
16:00 Portyázó török martalócok – Tata Várának Seymenjei (A programok a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogathatók.)
Vizesárok területe
10:00-19:00
Élet a lápvidéken – a hagyományos lápi életmód bemutatása
Hortobágyi nádkunyhó – hajdúsági és alföldi pásztorélet bemutatása
Északi földbástyák területe
10:00 Táborvezetés az oszmán táborban
14:00 Táborvezetés a keresztény seregek táborában
21:00 Tábori mulatság / Hollóének Hungarica Régizene Együttes / Régi Világzene – szelindek
Nyugati palánk területE
9:30–13:00
Kalandozó Komédium – történelmi játékudvar
Kézműveskedés, furfangos fejtörők, ügyességi játékok a Bábika Játszóházzal Régimódi Játszótér a Békés Megyei Népművészeti Egyesülettel
14:00–20:00 Kalandozó Komédium – történelmi játékudvar
Kézműveskedés, furfangos fejtörők, ügyességi játékok a Bábika Játszóházzal Régimódi Játszótér a Békés Megyei Népművészeti Egyesülettel
Történelmi belváros
17:00 Régi Világzene – szelindek (helyszín: Világóra)
Huszárvár területe
9:30 Mónus József, a Farkas, harci íjász céllövő-bemutatója
10:00 Agárfuttatás – az agarászat bemutatása
11:00 Középkori hangszermustra a Hollóének Hungarica Régizene Együttessel
12:00 Anyám tyúkja – Calliope Színjátszó Kör előadása
14:00 Oszmán bíráskodás a végeken – Vörös Oroszlán Lovagrend
15:00 Mónus József, a Farkas, harci íjász céllövő-bemutatója
16:00 Zsarátnok zsoldosai – tüzérségi tárlat
16:30 Apródok vs. martalócok csatája
17:30 Hollóének Hungarica Régizene Együttes
18:30 A Gyulai Vár ostromának felidézése nemzetközi katonai hagyományőr csapatok részvételével
21:00 Rúzsa Magdi-koncert
2023. július 30. (vasárnap)
Vizesárok területe
10:00–17:00 Élet a lápvidéken – a hagyományos lápi életmód bemutatása / Hortobágyi nádkunyhó – hajdúsági és alföldi pásztorélet bemutatása
Gyulai vár
11:00 Képmutogató az 1566-os ostromról
11:30 Régi idők büntetései
12:30 Képmutogató az 1566-os ostromról
Nyugati palánk területe
9:30–13:00
Kalandozó Komédium – történelmi játékudvar
Régimódi Játszótér a Békés Megyei Népművészeti Egyesülettel Kézműveskedés, furfangos fejtörők, ügyességi játékok a Bábika Játszóházzal
14:00–18:00
Kalandozó Komédium – történelmi játékudvar
Régimódi Játszótér a Békés Megyei Népművészeti Egyesülettel Kézműveskedés, furfangos fejtörők, ügyességi játékok a Bábika Játszóházzal
Északi földbástyák területe
10:00 Táborvezetés a keresztény seregek táborában
14:00 Táborvezetés az oszmán seregek táborában
Várfürdő
11:00 Hajdúportya
16:30 Anyám tyúkja – Calliope Színjátszó Kör előadása (A programok a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogathatók.)
Huszárvár területe
9:30 Magyar kutyafajták bemutatója
10:30 Vásárütés Tata Várának Seymenjeivel
11:00 Apródok vs. martalócok csatája
12:00 Szivacsíjász-harc a Thury-vár vitézeivel
13:30 Solymászbemutató
14:30 A toborzás – történelmi színjáték a hagyományőrző csapatok közreműködésével
15:30 Tüzérségi bemutató
16:00 A Gyulai vár visszafoglalása
17:00 Hollóének Hungarica Régizene Együttes
20:00 Antovszki Band koncertje
További információ: https://www.visitgyula.com/hu/gyulai-programok/vegvari-napok-erkel-ferenc-kulturalis-kozpont-es-muzeum-nonprofit-kft
Nyitókép: Gyulai Végvári Napok, képforrás: Gyulakult