
GYULAI PÁLINKAFESZTIVÁL
2023. május 26–28., Gyula (Várkert)
Gyula a pálinka fővárosa, ahol három napon keresztül ez a nemes hungarikum, a pálinka lesz a figyelem középpontjában. A Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényén a pálinkagyártók mellett a magyar gasztronómia finomságaiból, minőségi és különleges termékek közül válogathatsz, napközben kulturális programok, esténként pedig a könnyűzene jeles képviselői szórakoztatnak.
Programajánló
A pünkösdi hosszú hétvégén immár 23. alkalommal rendezik meg a méltán népszerű és évről-évre hatalmas tömegeket vonzó fesztivált Gyulán.
A fesztivál fontos eleme a Pálinka lovagrendek felvonulása a 100 éves cukrászdától a Várkertig, majd a Pálinka lovagavatás a Gyulai Várban.
Megrendezésre kerül a Brillante – 2023 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny, amelyre határon innen és túl a magánfőzők és bérfőzetők párlatai érkeznek.
A rendezvény másik kiemelt kezdeményezése a Nemzeti Összetartozás Pálinkájának palackozása, amely az anyaországon belüli pálinkákból, és a határon túli – Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Drávaköz, Muravidék – párlatokból készül ebben az évben is. A pálinka évente más gyümölcsből készül. az idei esztendő a meggy éve lesz. A különleges párlatot megszentelik, majd sorszámozott, félliteres palackokba töltik, és a Kárpát-medencei magyarságért sokat tevők kapják meg ajándékként.
A rendezvényen Gazda és a pálinka a konyhában címmel látványfőzést és kóstoltatást szerveznek Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács vezetésével, valamint a magyar vidéki élet meghatározó szereplőjével hazai alapanyagokból és meggy pálinkával készült ételek is készülnek.
Az idei évben egy interaktív pálinkakóstolóra is várnánk, amelyen megismerheted a kétlépcsős kisüsti és az egylépcsős oszlopos főzőberendezéseken készült pálinkákat és párlatok illat, íz, valamint aromakomponenseinek különbségeit. A program házigazdája Adamik Anikó pálinkaszakértő, a Gyulai Pálinkafesztivál szakmai koordinátora és a Brillante – 2023 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny versenyigazgatója. Foglalható időpontok: május 26., 16 óra ● május 28., 14 óra
A pálinka, mint főszereplő mellett a színpad is fontos szereplője a fesztiválnak, amelyen a magyar könnyűzenei élet jeles képviselői lépnek fel. Így például: Korda György és Balázs Klári / Fergeteg party Dj Dominique-al és vendégeivel: Splash, Zoltán Erika, Dolly, Cory a Happy Gangből és a Groovehouse (május 26.) ● Magna Cum Laude / Horváth Tamás (május 27.) ● BSW / Tankcsapda / Retro buli Berry Pappával (május 28.)
A fesztivál részletes programját itt találod: https://gyulaipalinkafesztival.hu/programok
További információ: https://gyulaipalinkafesztival.hu
TIPP! Gyula – Fedezd fel újra és újra!
Ha már Gyulán jársz, a fesztiválozást egészítsd ki a város egy-két nevezetességének a felfedezésével! Íme pár ötlet: Gyulai vár ● Gyulai Almássy-kastély ● Erkel Ferenc Emlékház ● Ladics-ház ● Gyulavári kastély ● Százéves Cukrászda
További látnivalók itt: https://www.visitgyula.com/hu
Nyitókép képforrás: Gyulai Pálinkafesztivál – web