
EURÓPAI HIDAK fesztivál
2023. szeptember 22–27., Budapest (MÜPA)
A híd ezúttal Rómába vezet, a fellépők névsora pedig parádés: Antonio Castrignanò, Roberta Gambarini, a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara és a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével. A kivételes zenei kínálat mellett kiállítás, előadások, filmvetítések is várnak aszeptember 22-től 27-ig tartó magyar–olasz kulturális találkozásokon.
A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös fesztiválja 2013-ban indult útjára, melynek középpontjában mindig egy gazdag kultúrával és jelentős zenei hagyományokkal rendelkezik ország (országcsoport) állt. 2021-től annyiban változott a koncepció, hogy bár a fókusz ezután is Európán marad, ezen belül egy-egy jelentős kulturális központtal alakítunk ki partnerkapcsolatot, és velük közösen szervezik rendezvényeket mindkét helyszínen. Idén szeptemberben a római Santa Cecilia Akadémia lesz partner, vagyis Budapest–Róma híd épül.
Programajánló
A nyitónapon Antonio Castrignanò lép fel, aki a salentói muzsikának, Puglia déli régiója zenéjének kötelezte el magát. Tavalyi lemezének hol vadul ritmikus, hol szentimentális anyagával érkezik a Müpába.
Másnap a gyönyörű alt hangú Roberta Gambarini áll a közönség elé, estjét a 25 éves Budapest Jazz Orchestra kíséri, akikkel ígérete szerint nemcsak angolul, hanem anyanyelvén, olaszul is énekel majd.
Fischer Iván két zenekar karmestereként is feltűnik a programban: szeptember 24-én és 26-án a Budapesti Fesztiválzenekart vezényli, melyet a nemzetközi zenekritikusok a napokban választottak ismét a világ 10 legjobb zenekara közé. Az ősz folyamán a „híd” másik oldalán, Rómában is felcsendülő koncert programja esszenciálisan és izgalmasan magyar, a friss csárdástól a lüktető modernségig. Előbb Liszt 2. rapszódiáját adják elő úgy, hogy a szólót Lisztes Jenő játssza a cigányzenében megszokott cimbalmon. Az est második felében A csodálatos mandarin hangzik el, amelyet merész kortárs koreográfia, a Duda Éva Társulat tánca kíséri.
Fischer Iván szeptember 27-én, a fesztivál zárónapján a nagy hagyományú római Santa Cecilia Akadémia Zenekarát vezényeli: velük és a Cantemus Vegyeskarral Liszt két kórusművét és Respighi Róma-triptichonját adja elő

Képforrás: Európai Hidak Fesztivál, fotó: Stiller Ákos
A nyitónaptól látható a Müpa előcsarnokában A Róma-hatás. Művészek a római Magyar Akadémián 1964–48 című kiállítás arról a néhány évről, amíg a vasfüggöny leereszkedése előtt a római Collegium Hungaricum adhatta meg a szellemi szabadság élményét magyar íróknak, költőknek, művészeknek.
Szintén a nyitónapon Láthatod Fellini Róma, 23-án pedig A nagy szépség című filmjét. 24-én a Római vakációt (1953) vetítik, 25-én Márai Olaszországát ismerheted meg egy reprezentatív irodalmi est keretében, valamint Woody Allen Rómának szeretettel című filmjét nézheted meg.
Bővebb információ és részletes program: https://mupa.hu/programok/europai-hidak-2023
Nyitókép képforrás: Antonio Castrignano, fotó: Giuseppe Rutigliano