plakát

helyszín

Budapest, több helyszínen
Budapest, több helyszínen

dátum

2024. 05. 09. - 12.
Lejárt!

BUDAPEST100

2024. május 9–12., Budapest (több helyszínen)

A főváros építészeti emlékeivel és értékeivel foglalkozó fesztivál témája idén: a ’70-es évek épületei. A számos lakóház és lakótelep mellett, kutatóház, egyetemek, ravatalozó és még csillagvizsgáló is fogad majd május 9-től 12-ig.

A ’70-es évek épületei

A közösségek ünnepe, a Budapest 100 egy sikeres építészeti és kulturális fesztivál 2011 óta, amely az OSA Archívum és a KÉK – Kortárs Építészeti Központ kezdeményezésére a száz éves házak ünnepeként indult. 2015 óta tematikus válogatások voltak a fókuszban, 2023-ban pedig a nyitott épületek hétvégéjén Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítése állt a középpontban.
Idén a négynapos eseményen azok az épületek lesznek fókuszban, amelyek a ’70-es években épültek. Ettel a témaválasztással párbeszéd indulhat erről az évtizedről, sőt egy egész korszak építészetéről, amelyről feldolgozatlansága miatt még kevés információ áll rendelkezésre. Az ismeretek hiányában sok olyan épületet fenyeget a lebontás vagy az eredeti karaktert teljesen elfedő felújítások veszélye, amelyek komoly építészeti, városképi értéket képviselnek.

Az esemény programjait itt találod: https://budapest100.hu/programok

Az esemény keretében bemutatott épületeket a pincétől a padlásig bejárhatod, megismerkedhetsz a lakókkal, az itt élő közöségekkel. de részt vehetsz beszélgetéseken, előadásokon és városi sétákon is.

Minden program ingyenes.

További információ: https://budapest100.hu, https://www.facebook.com/budapest100

Nyitókép képforrás: Budapest 100 – Facebook