
PÜNKÖSDI PROGRAMOK 2024
Idén is változatos programokkal ünnepelheted a pünkösdöt – azaz a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását –, amely a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe. Ebben az évben május 19-én és 20-án lesz pünkösd, amelyhez kapcsolódóan színes eseményekkel várnak az ország különböző pontjain. Összegyűjtöttünk egy párat, amelyeket jó szívvel ajánlunk.
A pünkösdi hagyományokról, szokásokról ebben a cikkünkben olvashatsz bővebben:
PÜNKÖSDI SZOKÁSOK, HAGYOMÁNYOK
Programajánló
MAGYARPOLÁNYI PÜNKÖSDI FESZTIVÁL – MAGYARPOLÁNYI PASSIÓ
2024. május 16–25., Magyarpolány (Kálváriadomb)
Idén is láthatod a több mint 30 éves hagyományra visszatekintő Magyarpolányi Passiót, ahol a Veszprém megyei csodafaluban, a Passió játékok alkalmával Magyarpolány lakói profi színészekké alakulnak át, és a Kálváriadomb festői környezetében varázsolnak vissza a bibliai időkbe.
A Veszprém megyében található Európa Nostra-díjas helységben a passiójátszás hagyománya egészen a ’90-es évek elejére nyúlik vissza, melyet 2015-től, majd 2023-ban megújult formában játszanak. Itt az is megtörténhet, hogy reggel még péksütit veszel attól a hölgytől, aki este már Mária Magdolna szerepében nyújt felejthetetlen alakítást. A falu lakosai – a pék, a hentes, a mezőgazdász, a polgármester…, kicsik és nagyok – korhű jelmezeibe bújva, a kort megidéző díszletek között az amatőr színjátszás magaslatait tárják eléd.

A legújabb rendezésű darabban a szenvedéstörténet helyébe lépő üdvösségtörténetben Jézus kereszthalála példát mutat arról, hogy magunknak miként kell bejárnunk azt az utat, amelyet ő maga is bejárt, amíg a fény kiáradásáig eljutott. Erre utal az előadás alcíme is, a Via Lucis, azaz A fény útja. Az új rendezésű darab forrásanyaga a János evngéliuma, valamint a János-akta apokrif Krisztus himnusza, mai Jézus szövegek és saját szövegek.
A darab rendezője és írója Várszegi Tibor, zeneszerző Szarka Gyula Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, a Ghymes együttes alapító tagja. A kórusvezető Grőberné Adorján Renáta, a díszlet- és jelmeztervező Húros Anamária. Jézus szerepében Ragány Misa játszik.
Az előadások időpontjai: 2024. május 16., 17., 18., 19., 24., 25. – 21.00 óra
Helyszíne: Magyarpolány Kálváriadomb
Információ: https://www.facebook.com/MagyarpolanyiPassio
PÜNKÖSDI VIRÁGÁLOM
2024. május 17–20., Székesfehérvár (Belváros)
Ezen a hétvégén a belváros több pontjai is szemet gyönyörködtető virágba borul a virágkötő mesterek csodás alkotásaival. A családiprogramok és a koncertek mellett mindig népszerű a megnyitót követő jótékony célú virágárverés, amellyel minden évben más szervezetet támogatnak a licitálók.
Információ: https://turizmus.szekesfehervar.hu

BALATONI HAL- ÉS BORÜNNEP
2024. május 17–20., Balatonfüred (Tagore sétány)
A város szezonnyitó gasztronómiai fesztiválján borbemutatók, borvásár, balatoni halak kóstolója vár, a Tagore sétány nagyszínpadán pedig minden este zene. Immár 22. alkalommal rendezik meg a fesztivál, ahol a Balatonfüred–Csopaki borvidék borászatai települnek ki, s hozzák el legízletesebb boraikat. Mellette a borokhoz illő sajtok, valamint a helyi éttermek által nyújtott balatoni halételek nyújtanak felülmúlhatatlan élményt. A fesztiválon itt lesz boraival a tavalyi év füredi bortermelője, a város borát is adó Kálmán József, az Arias Szőlőbirtok vezetője. Őt választották meg néhány napja a hegyközségi borversenyen az Év Szőlőtermelőjének is.
Kitelepült borászok: az Arias-, a Balogh-, a Figula-, a Gyukli-, a Koczor-, a Koronczai-, a Lázár pincészet, a Szabó és Fia-, a Zelna-, illetve a Lídia borászat.
Kitelepül még a Füredi Halas, a Spicc Bisztro és a Garabonciás Csemege is.
Információ: https://balatonfured.hu/2024/04/17/balatoni-hal-es-borunnep-a-parton
PÜNKÖSDI NYITOTT PINCÉK
2024. május 18–19., Palkonya (Pincefalu)
Az idén jubiláló – 30. alkalommal megrendezett – fesztiválon a műemléki pincesoron kiválóbbnál kiválóbb borászok italait kóstolhatod, miközben egész nap kulturális és könnyűzenei programokkal várnak.
Kapcsolódó cikkünk: PÜNKÖSDI NYITOTT PINCÉK
Információ: https://events.palkonyha.hu/punkosdi-nyitott-pincek-palkonya-2024,
PÜNKÖSDI MULATSÁG
2024. május 18–19., Füzéri Vár
Változatos programokkal elevenedik meg ismét Füzér vára, ahol egy igazi ünnepi időutazáson vehetsz részt. Egész nap programokok lesznek a család apraja-nagyjának: többek között párbajviadalokat, fegyverbemutatókat láthatsz, megismerheted a középkori mesterségeket, a tárlatvezetéseken pedig megelevenedik a vár története.
Információ: https://fuzervara.hu/rendezvenyeink

PÜNKÖSD VILLÁNYBAN
2024. május 18–20., Villány (Diófás tér, pincesor)
Látogass el Villányba, ahol ezen a hétvégén megismerkedhetsz a helyi sváb hagyományőrző közösségekkel, élvezheted a kulturális programokat, a gasztronómiai kínálatot, kiváló borokat, valamint zenei programokat. A helyi óvodás és iskola bemutatói mellett láthatod a helyi és meghívott nemzetiségi tánccsoportok előadásit, fúvószenekari koncerteket, a gyerekeknek lesz nép játszótér, meseelőadás és gyerekkoncert, láthatsz tűzzsonglőr-bemutatót, 21 órától pedig utcabálon bulizhatsz.
Szombat 12:00-tól egészen hétfő 18:00-ig Villány történelmi pincesora sétálóutcává alakul.
A programok ingyenesek!
Információ: https://borut.villanyiborvidek.hu/programok/villanyiborvidek2024/
MÁRIA EVANGÉLIUMA – rockopera
2024. május 19., Budapest (Margitszigeti Színház)
A Margitszigeti Színház idei szezonjának nyitóelőadása Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi rockoperája, a Mária evangéliuma lesz május 19-én, pünkösdvasárnap. A női nézőpontból elmesélt bibliai történetet felújítva láthatod, melyben a főbb szerepeket ezúttal Bordás Barbara (Mária), György-Rózsa Sándor (Jézus) és Földes Tamás (János apostol) alakítja, Heródesként pedig Molnár Levente operaénekes mutatkozik be. A LantArt Produkció látványos előadását Juronics Tamás rendezte, közreműködik a Szegedi Kortárs Balett és a Győri Nemzeti Színház kórusa, felvételről a zenekara, vezényel Werner Gábor.
Tipp! A Margitszigeti Színház egész nap hagyományőrző pünkösdi programokkal várja a családokat.
Információ: https://margitszigetiszinhaz.hu/margitszigeti-programok/maria-evangeliuma-rockopera-2/
PÜNKÖSDÖLÉS ÉS VÁRJÁTÉK
2024. május 19–20., Hollókő (Ófalu, Hollókői vár)
Az ünnepi hétvégén hagyományőrző programokat és várjátékot rendeznek a Nógrád megyei világörökségi faluban, ahol a híres palóc vendégszeretet is átélheted.
Kapcsolódó cikkünk: PÜNKÖSDÖLÉS ÉS VÁRJÁTÉKOK
Információ: https://holloko.hu

PÜNKÖSD AZ EMLÉKPARKBAN
2024.május 19–20., Ópusztaszer (Nemzeti Történeti Emlékpark)
Ezen a hétvégén nagy hangsúlyt fektetnek a már-már elfeledett pünkösdi hagyományokra és a Dél-Alföldhöz kapcsolódó népszokásokra. Részese lehetsz Te is a játékos vetélkedőknek, de az esemény leglátványosabb és legizgalmasabb része a lovasok összecsapása lesz, akik a pünkösdi királyi címért küzdenek meg.
Kapcsolódó cikkünk: PÜNKÖSD AZ EMLÉKPARKBAN
Információ: https://opusztaszer.hu

PÜNKÖSDI ÖRÖKSÉG ÜNNEP
2024. május 19–20., Szentendre (Skanzen)
Idén 13. alkalommal kerül megrendezésre a Pünkösdi Örökség Ünnep, a szellemi kulturális örökség közösségeinek találkozója a szentendrei Skanzenben. Idén a kézműves hagyományokat gyakorló közösségek kerülnek fókuszba.
Kapcsolódó cikkünk: PÜNKÖSDI ÖRÖKSÉG ÜNNEP
Információ: https://skanzen.hu/hu/programok/rendezvenyek/punkosdi-orokseg-unnep-a-skanzenben

PÜNKÖSDI PIKNIK
2024. május 20., Alsópetény (Prónay-kastély)
Idén is megrendezésre kerül a Prónay Piknik az alsópetényi a Prónay-kastélyban. Pünkösdhétfőn az ősfás kastélyparkban, a kis tó mellett ismét kiterítheted a plédet, s azon ülve falatozhatod a piknikkosár finomságait. A kellemes hangulatról a Latte Maffiato Zenekar gondoskodik, de lesznek még gyermekprogramok és vezetett kastélyséták is.
Ha több napra maradnál, szállást is tudsz foglalni a kastélyban.
Információ: https://pronaykastely.hu/hu/kastelyprogramok

TOVÁBBI PÜNKÖSDI PROGRAMOK
Pannonhalmi Pünkösdi Pincejárás (május 17–29., Pannonhalmi borvidék pincéi)
Pünkösdi Pincetúra (május 17–19., Somló-hegy)
Pünkösdi Szezonnyitó (május 17–20., Siófok, Nagystrand)
Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál (május 17–20., Szekszárd, Béla király tér)
Pünkösdi Piknik (május 17–20., Hévíz)
Pünkösdi Tor-Túra (május 18., Egerszalók, vendégváró porták)
Pünkösdi Szezonnyitó és Főzőverseny (Zamárdi, Rendezvénytér)
Pünkösdölés Tihanyban (május 18–20., Tihany, több helyszínen)
Pünkösdi Regatta (május 18–20., Keszthely–Balatonföldvár)
Révbéri Pünkösdi Vigadalom (május 18–20., Solt)
Pünkösdi Szezonnyitó (május 18–20., Balatongyörök)
Folk Utcazene Fesztivál (május 18–20., Balatonalmádi, több helyszínen)
Buzsáki Pünkösd (május 19., Buzsák)
Fúvóstalálkozó (május 19., Zalaszentgrót, Szent István tér)
Pünkösdi Várvigadalom (május 19., Sárvár, Nádasdy-vár)
Pünkösdi Kakaspaprikás Főzőverseny (május 19., Mecseknádasd)
Utcazenei Fesztivál (május 19., Gyál)
Pünkösdi Sokadalom (május 19–20., Nyíregyháza, Sóstói Múzeumfalu)
Pünkösdi Vigasság (május 19–20., Egri vár)
Kemencés Parti (május 19–20., Magyaregregy, Kedélyház)
Pünkösd a Tisza-tavi Ökocentrumban (május 19–20., Poroszló)
Nyitókép képforrás: Szabadtéri Néprajzi Múzeum
